Történetek egy értelmetlen háborúból

Bizonyára olvasóink is észrevették, hogy az Origo az elmúlt hetekben a kelet-ukrajnai háborús övezetből jelentkezett helyszíni beszámolókkal, ukrán és szeparatista oldalról egyaránt. Voltunk fél kilométerre egymásra tüzelő katonáktól, beszéltünk mindkét oldal harcosaival, és csak megerősödött bennünk a gyanú: a felek narratívái kibékíthetetlenül eltérőek. Ez azonban mit sem változtat a vérontás értelmetlenségén. Utóbbi állításainkat tíz rövid, személyes történeten keresztül mutatjuk be. Hadiárva, hajléktalanná vált és menekült emberek, rajtuk segítő lelkész, orvosok, önkéntesek és radikális egyenruhások vallomásai következnek.

Rinat Ibrahimov, Nikisinye

A 17 éves gimnazistával a Debalcevéhez közeli faluban találkoztunk, épp nagybátyjának segített összeszedni a törmeléket romokban álló házának udvarán. Az egykor 700 fős faluban fél évig dúlt az állóháború az ukrán hadsereg és a szeparatisták között, szinte minden megsemmisült, Rinaték háza például menthetetlen.

Menthetetlen állapotok Fotó: Bielik István - Origo

A fiút azonban ennél tragikusabb veszteség is érte: apja nem élte túl a harcokat, anyja pedig Oroszországban, rokonoknál várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Ehhez Donyeckben is ígértek segítséget, minden az ütemezésétől függ.

Nikisinye... Fotó: Bielik István - Origo

Rinat Ibrahimov most a bátyjánál lakik, az iskolát Torezben végzi. Csak véletlen, hogy a találkozásunkkor épp terepszínű nadrágot viselt.

Jefimevka Andrejevna, Donyeck

65 évig élt itt Fotó: Bielik István - Origo

„Október 6-án lőtték szét a házamat az ukránok” – emlékszik vissza a nyugdíjas özvegyasszony egy külvárosi kerületben, a Kijevi körzetben, közel a donyecki repülőtérhez. Mint mondja, abban a hónapban tették egyelővé a földdel az egész utcát. Jefimevka Andrejevna azóta a nővérénél él, ő ugyanis közel lakik a házához, ahol az elmúlt 65 évet töltötte. Gyermekei is hívják, de ő inkább marad a környéken. Szerinte mielőbb függetlenedni kell az ukránoktól, mert azok „nem emberek”: nem fizetik a nyugdíjat, nem tartják tiszteletben az (orosz) nyelvet és kultúrát.

Még a játszóteret sem kímélték Fotó: Bielik István - Origo

Az idős asszony reméli, hogy a Donyecki Népköztársaságban jobb lesz, okkal: április óta újra kap nyugdíjat, elpusztult otthonáért pedig 1 millió hrivnya (11 millió forint) kártérítést ígértek neki a város új illetékesei. Jefimevka Andrejevnára éppen kertészkedés – és a donyecki reptér felől hallott ágyúzás – közben találtunk rá – egy menthetetlen ház udvarán. „Segítsenek abban, amiben tudnak, hogy vége legyen ennek!” – kérlelt minket.

Szergej Barkalov, Donyeck

„Épp elég katonát kezelünk, ennél többet nem mondhatok.” És valóban, Szergej Barkalovból nem is lehet többet kihúzni a pácienseivel kapcsolatban. Másról viszont szívesebben beszél a donyecki katonakórházban ügyelő sebész főorvos.

Nagy a titkolózás Fotó: Bielik István - Origo

Például arról, hogy annak ellenére sem kívánja vissza az ukrán uralmat, hogy akkoriban kapott fizetést – most ugyanis önkéntesek felajánlásaiból tartja fenn magát. Szerinte az emberek – ő is – büszkék lettek arra, hogy egy független ország állampolgárai: „Nem tudom ezt elmagyarázni, ezt egyszerűen érezni kell. Istenben is jobban hiszünk azóta.”

Névtelen katonák sírjai Donyeck mellett Fotó: Bielik István - Origo

A sebész szerint Kijev ott hibázott, hogy elnyomta az orosz nyelvhasználatot, és rájuk erőltette az ukránt; ha ez a hozzáállás változna, akkor lenne miről tárgyalni: „Megvannak a céljaink, amiket el akarunk érni. Nem számít, mennyi idő alatt.”

Hmurij, Debalceve

Vérbeli harcosként persze csak a becenevét árulta el. A hmurij jelentése komor, bár a szótár elsőre halottas-nak fordítja. A Kijevből a frontra zarándokoló katona az ukránok kivonulása óta fel nem robbant rakétákat vizsgál be és semmisít meg. Szakképzettsége nincs, csak tapasztalata.

Hmurij munka közben Fotó: Bielik István - Origo

Lakossági bejelentés alapján vonulnak ki a terepre – minket egy Debalceve melletti mezőre vittek ki –, ahol begyűjtik a veszélyes muníciót, vagy ha nem szállítható, akkor körbekerítik, és a lakosság evakuálása után felrobbantják. Hmurijon hamar látszott, hogy nem szívbajos: a vállán cipelt 300 milliméteres Szmercs-rakétát lazán bedobta a Zsigulija hátsó ülésére, majd a kátyús úton százzal berepesztett a központba, hogy a parancsnokságon leadja.

Bombabiztos Zsiguli Fotó: Bielik István - Origo

„A Nyugat és a CIA műve az egész háború – vallja a Donyecki Népköztársaságban terjedő credót, de relatíve nyíltan beszél az oroszok szerepéről is. – Bárcsak több fegyvert látnék tőlük!”

Az ukrán oldalon hallott történetekért lapozzon!