Az üzletek zárva maradtak, a fiatalok barikádokat emeltek, gumikerekeket gyújtottak föl, és Nkurunziza-ellenes jelszavakat skandáltak hétfőn Burundi fővárosában – írja a BBC. A rendőrség helyét átvették az éles lőszerrel tüzelő katonák.
Burundiban április 26-án kezdődtek a tüntetések amiatt, hogy Pierre Nkurunziza bejelentette: harmadszorra is indul a júniusi választáson. Annak ellenére, hogy az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodás is csak két mandátum kitöltését teszi lehetővé az államfőnek.
Pierre Nkurunziza és hívei azonban azzal érvelnek, hogy az elnököt első alkalommal a parlament, és nem a nép választotta meg, ezért még egyszer indulhat. Az elnök megdöntésére puccsot szerveztek, ami azonban megbukott.
Az elbukott államcsíny után 18 embert állítottak bíróság elé. A puccsisták közül néhányat éppen a kórházban láttak el, amikor
a kormányerők rajtuk ütöttek.
Az egyik lázadó életét vesztette, a többit a kórházból egyenesen a börtönbe vitték – írja május 16-ai cikkében a BBC. A támadásban néhány vétlen páciens is megsérült. Az orvosok szerint nem volt példa még arra, hogy kórházat bármilyen körülmények között is megtámadtak volna Burundiban.
„Elég komolyan bántalmazták őket, különösen Ndayirukiye tábornokot” – nyilatkozta egy ügyvéd a börtönbe zárt puccsisták állapotáról. A gyanúsítottakon jól láthatóak a sérülések, egyikük a fél fülére megsüketült a cellában ért ütésektől – állítják a vádlottak hozzátartozói.
Az újságírók sincsenek biztonságban, letartóztatással, sőt, időnként halállal fenyegetik őket. Az egyik független rádió vezetőjét már elüldözték az országból – írja az Al Jazeera.
„Meg akarják törni az újságírókat. Személyesen és telefonon is zaklatják őket, néhányuk már önként el is hagyta az országot, mások elrejtőztek” – mondta egy helyi jogvédő szervezet vezetője.
Burundi jelentősebb független rádióállomásait a kormányerők az elnökellenes puccskísérlet során megtámadták, és beszüntették a műsorszolgáltatást. Niyombare tábornok, a felkelők egyik vezetője ugyanis az egyik ilyen rádióban akarta bejelenteni a hatalomátvételt.
Nkurunziza május 17-én állt újra a nyilvánosság elé, miután az ellene indított puccskísérlet kudarcot vallott. A beszéd érdekessége az volt, hogy az elnök még csak nem is utalt az ellene szerveződő puccsra, helyette inkább arra figyelmeztetett, hogy Burundinak szembe kell néznie az Al-Shabab szomáliai terrorszervezet által jelentett veszéllyel.
Az Al-Shabab szóvivője szerint Nkurunziza így akarja elterelni a világ figyelmét a burundi eseményekről. Burundi az Afrikai Unió egyik missziójának részeként van jelen Szomáliában.
Április 26 óta 25 ember halt meg, és több mint 105 ezer ember hagyta el az országot.
Tizenkét évig tartó polgárháború robbant ki 1993-ban, amikor a hadsereg kivégezte az ország első demokratikusan megválasztott hutu elnökét, Melchior Ndadayét. Ez ismét feltüzelte a hutuk és tuszik közti ellentéteket. A 2005-ig tartó konfliktus során 300 ezer ember vesztette életét.
A polgárháború lezárását célzó, 2000-ben megkötött arushai egyezmény értelmében az elnök kétszer választható újra. Pierre Nkurunziza 2005-ös beiktatásáról viszont a parlament döntött, erre hivatkozva akar az elnök újraindulni. A 2010-es választásokat az ellenzék bojkottálta, így Nkurunziza könnyedén tudott nyerni.
Az ellenzék most is igen megosztott, ráadásul
Nkurunziza nem riad vissza az erőszaktól sem,
a bírákat, akiknek arról kellett dönteniük, törvénybe ütközik-e, ha ismét indul az elnökségért, a döntés előtti este halálosan megfenyegették – mondta Biedermann Zsuzsánna, Afrika-kutató, az Afrikablog főszerkesztője.
A 10,5 milliós Burundi a világ második legszegényebb országa, a férfiak várható átlag élettartama 50 év. A lakosság 85 százaléka hutu, 15 százaléka tuszi. A függetlenség elnyerése óta gyakorlatilag egymást követték a polgárháborúk (1965, 1969, 1972, 1988, 1993–2005), és
a mostani zavargások is könnyen eszkalálódhatnak.
A belga gyarmatosítók megosztó politikájukkal egymás ellen hangolták a tuszikat és hutukat. A függetlenség utáni kormányoknak is nagy volt a felelősségük, hiszen nem enyhítették az etnikai ellentéteket, hanem további privilégiumokkal csak súlyosbították azt.
Egészen a 21. század fordulójáig Burundit egy száz családból álló klikk, úgynevezett „konyhakabinet” irányította; a főbb miniszterek és kormányzati tanácsadók, az állami cégek menedzserei, valamint a hadsereg vezetői mind egy tartományból, egy szűk körből kerültek ki. Mindez a mai napig hatással van az ország sorsának alakulására.