Faymann: Ausztriában az utolsó ágy is megtelt

-
Werner Faymann
Vágólapra másolva!
Werner Fraymann osztrák kancellár szerint össze kell egyeztetni a humanitárius segítségnyújtást és az ellenőrzéseket, és Európa nem dughatja homokba a fejét. Angela Merkel pedig a hotspotok szükségességéről beszélt, a németkancellár szerint ezek kialakításával nem lehet októberig várni. Jövő héten EU-csúcsot tartanak majd.
Vágólapra másolva!

Segíteni kell azokon, akik menekülnek, ez a béke Nobel-díjjal kitüntetett Európai Unió feladata - mondta Werner Faymann osztrák kancellár, miután a menekültkérdésről tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.

Werner Faymann szerint nem dughatjuk homokba a fejünket Forrás: AFP/Thierry Charlier

Faymann úgy fogalmazott, megoldást kell találni arra, hogyan egyeztethő össze a humanitárius segítségnyújtás és az ellenőrzések kérdése. Jelezte:

A kancellár bejelentette, hogy anyagilag is támogatni kívánja az EU a menekültügyben érintett származási és tranzitországokat.

Akiknek viszont nincs joguk menedékre, azoknak meg kell mondani, hogy nincs erre reményük

- tette hozzá.

– mondta egy kérdésre az osztrák kancellár, aki szerint a szolidaritás azt jelenti, hogy felismerjük, egy problémát csak közösen tudunk megoldani.

Ausztriában a befogadóállomásokon az utolsó ágy is megtelt

– mondta Fraymann, aki háláját fejezte, hogy Németország nem zárta le teljesen a határait a menekültek előtt.

Szükség van a hotspotokra

Angela Merkel szerint szükség van az úgynevezett hotspotokra. A német kancellár külön megemlítette, hogy ezeket Görögországban és Olaszországban építenék az idő azonban sürget, nem lehet ezzel "októberig várni."

Jövő héten EU-csúcsot tartanak Forrás: AFP/John Macdougall

A német kancellár azt is bejelentette, hogy

jövő héten Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének vezetésével rendkívüli EU-csúcsot tartanak a menekültkérdésről.

A kvótakérdés azonban nem szerepel a csúcstalálkozó napirendjén, mert azt - bár hétfőn eredményt nem értek el ebben - a belügyminiszterek tanácskozásának hatáskörében kell tartani.

- Ahhoz, hogy a normál működésre vissza tudjunk állni, meg kell tudnunk különböztetni, hogy kinek van joga a menedékre. Akinek van, azokat pedig nem hagyhatjuk cserben – hangsúlyozta Werner Faymann. Az osztrák kancellár szerint sok ország abban reménykedik, hogy a probléma majd magától megoldódik.

Barátságos arcot mutattak

– mondta Angela Merkel arra a kérdésre, hogy nem voltak-e túlzóak a korábbi befogadási szándékról szóló nyilatkozataik. A kancellár-asszony szerint ez helyes döntés volt, ugyanakkor

látni akarják, hogy kik jönnek be az országba.

Mint elmondta: augusztusban 102 ezer, júliusban pedig körülbelül 70 ezer menekült érkezett Németországba, főként Magyarországon keresztül.

A regisztrációt firtató kérdésre Angela Merkel azt mondta, hogy a menekülteknek nincs választásuk, melyik EU-s országban akarnak élni, hiszen mindenhol megfelelőek az emberjogi követelmények.
A kancellár-asszony azt is elmondta, hogy kedd este fognak dönteni a Németországba érkezett menekültek tartományi szintű elosztásáról. Jelenleg azon dolgoznak, hogy minden menekültet regisztráljanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!