Nem túlzás azt állítani, hogy Európa október 11-én Bécsre figyelt: vajon a nyugodt, befogadó menekültpolitikának és a mindenki által elismert városirányításnak lesz-e többsége, vagy fordulat következik és többségbe kerülnek a bezárkózást, kiutasítást, keresztény többséget és kulturális rettegést politikai támogatássá váltó erők?
A sajtóközpont is jól mutatta a nemzetközi érdeklődést. A helyszínen, a városháza dísztermében az Origo tudósítója mellett egy szerb, egy török és egy német kolléga ült, a rögtönzött stúdióban számos nemzetközi tévétársaság – így a magyar közszolgálati televízió is – adott élő tudósítást a választás eseményeiről. Napközben Bécs nyugodt volt, a felfokozott hangulatból az utcán nem lehetett szinte semmit sem érezni. Kampánycsend volt, így csak a plakátok utaltak a választásra, pedig a mélyben sok minden zajlott, hiszen a részvételi adatok azt mutatták, hogy minden párt mozgósította az utolsó tartalékait. A választáson a jogosultak 74,4%-a vett részt, így a részvétel jóval meghaladta a korábbi hasonló adatokat.
A végleges eredmény alapján a szociáldemokraták fontos győzelmet arattak: jól mozgósítottak, és működött a legfontosabb üzenet – "Állítsuk meg a szélsőjobbot, Bécs maradjon a józanság és a béke városa."
A 4,8%-os visszaesés, bár fontos jelzés, de jóval kevesebb, mint amit az elemzők vártak.
Ráadásul a visszaesés elsősorban a kormány kapkodásainak és Werner Faymann kancellár népszerűségvesztésének, nem pedig Häupl polgármester (vagy a vörös-zöld koalíció) eredményeinek volt köszönhető. Sokan azt is jósolták, hogy a szociáldemokraták a valaha volt legrosszabb eredményt érik el: ez sem jött be.
A szociáldemokraták, bár csupán néhány tized százalékkal, de jobb eredményt értek el, mint az 1996-os mélyponton, Häupl pedig bebizonyította, hogy a politikában is érték a tisztesség és a hitelesség. Az egyetemi tanár-kutatóból lett politikus eredményeit még ellenfelei is elismerik,
az egyetlen vád ellene az volt, hogy 21 év után elfáradt, és hiányzik belőle a régi tűz.
Ez akár érthető is volna, ám a kampány hajrájában ebből semmi sem látszott: Häupl volt az, aki minden munkatársát az utcára zavarta, és azt mondta: "addig kell menni, amíg össze nem esünk a fáradtságtól.
Most senki sem maradhat otthon."
Mindezt az utca embere is érzékelte. "Én láttam már egyet s mást – mondta egy idős hölgy –, de Bécset nem adjuk. Ez a miénk, és megőrizzük ilyennek. Békésnek, erősnek és sokfélének." Mások nem Häuplt, hanem az utóbbi évek eredményeit sorolták: "Bicikliutak mindenütt, a tömegközlekedés megfizethető és remek, a parkok szépek, a Duna-part zseniális" – mondta egy megszólított fiatal. "Soha nem akarnék másutt élni."
Heinz-Christian Strache és a Szabadságpárt pedig mindent megpróbált. Hihetetlen üzenetkonzisztenciával tartották a kampányt a menekültkérdés körül, nem lankadva egyetlen pillanatra sem, és mozgósítva a lakótelepek és a külvárosok népét. Strache sok hangon játszott, ha kellett az utcán kemény volt, máskor a párttársait küldte, hogy tüntessenek a menekültek ellen, míg ő a tévében visszafogottan nyilatkozott. Mindenki tudta, hogy a Szabadságpárt mit képvisel. Néha Orbán Viktort idézte a Facebookon, mint az egyetlen tisztességes embert, aki megvédi a „keresztény Európát". Egyik legfontosabb lépésük a belvárosi – igen népszerű – polgármester asszony átcsábítása volt.
A néppárti politikus a választások előtt egy hónappal jelentette be, hogy nem néppárti színekben, hanem a Szabadságpárt támogatásával indul az első kerületben.
Ezt mindenki áttörésként értékelte. Az elemzők azt vélelmezték, hogy Strache a korábbi támogatók mellett megszerzi a hagyományosan balra szavazó alsóközéposztály és a belvárosi elitek egy részének szavazatait is, és ez elég lesz a fordulathoz. A kutatók az utolsó napokban már azonos eredményt mértek a két nagy párt számára, de ezt sokan úgy magyarázták, hogy ez valójában a Szabadságpárt előnyét mutatja, hiszen a sok rejtőzködő szavazó nem meri mind kimondani, hogy valójában Strachéékkal ért egyet.
Nem így történt. A menekülthisztéria csúcspontján, a felső-ausztriai szabadságpárti sikert követően Strache és pártja nem tudta elérni az áttörést. Eljutott a maximumig – bár a Szabadságpárt a valaha volt legjobb bécsi eredményének örült –, ez nem sokkal magasabb, mint a korábbi plafon Haider vezetésével. Kétségtelen: kitört a szélsőségesség 20%-os korlátjából, de politikai karanténba szorult. Lényegében mindenki ellene volt, és ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy valójában esélytelenné váljon. Bécsben nemcsak a szociáldemokraták, hanem
a zöldek és a liberálisok, sőt a Néppárt is határozottan Strache ellen kampányolt,
így a Szabadságpárt hiába ért el 31%-ot, kormány- és koalícióképességet nem tudott felmutatni. Ez a Szabadságpárt számára nem jó előjel a jövőre nézve, hiszen Strache számára Bécs a kormányzás felé vezető út egy lépcsőjeként volt csupán érdekes. Ám ez a lépcső most kerítéssé változott. Häupl jó érzékkel már korán kizárta az együttműködést – nem úgy, mint burgenlandi párttársai –, és ezt Faymann is megerősítette.
A politikai átrendeződés inkább a jobboldalon zajlott, a Szabadságpárt elszívta a határozottabb üzenetekre vevő konzervatív szavazók egy részét,
ám alig tudott megszerezni korábbi baloldali választót. Mindössze két külvárosi kerületben került többségbe, ám itt sem egyértelmű, hogyan tud kormányozni helyben. Bécsben minden más helyen a szociáldemokraták nyertek, meghódítva olyan konzervatív városrészeket is, mint az itteni Rózsadomb (Döbling) vagy a valódi belváros, az első kerület.
A választások előtt úgy tűnt, a Néppárt lehet a Szabadságpárt szövetségese, hiszen érezték, hogy belesimulva a kormány politikájába elveszítik a radikálisabb fordulatot váró potenciális konzervatív szavazókat. Mitterlehner alkancellár már a koalíció felbontásával is fenyegetett, és egyre határozottabb menekültellenes intézkedésekre tett javaslatot, de
Ausztriában az orbánizmus nem működik.
A Néppárt azzal, hogy egyes megnyilvánulásaiban szélsőségesebb a Szabadságpártnál – Orbán a "nincs à la carte menekült" fordulatot Mitterlehnertől vette át –, csak további szavazókat veszített, a populistákat nem lehetett jobbról előzni, ezt a hagyományos, valóban konzervatív szavazóbázis nem tűri, ahogyan a szélsőségeseknek meg épp jó Strache simulékony modora. Így a választások legnagyobb vesztese a konzervatív Néppárt, 10% alatti eredménye drámai, az első kerület elvesztése szintén, helyi pártelnökük a választások eredményének bejelentése után lemondott.
A Zöldek sincsenek könnyű helyzetben. Bécsi vezetőjük, az alpolgármester Maria Vassilakou simán nyerte a tévévitát, népszerű és elfogadott politikus, a fiatalok kedvence. Ám a választási hajrában személyes politikai jövőjét kockára téve azt mondta, hogy a 2010-esnél rosszabb eredmény esetén lemond, és visszavonul. Az eredmény rosszabb lett egyetlen százalékkal, így a lemondással politikai jövőjét, a maradással politikai szavahihetőségét veszíti el. Ráadásul a visszaesés minden valószínűség szerint a „Strache-faktornak” köszönhető:
sok zöld szavazó inkább a szocdemekre szavazott félelmében, hogy nehogy Strache nyerjen.
Nem véletlenül nyilatkozta Vassilakou a választást követően azt, hogy "a sikert közösen értük el". Häupl lebegtette, hogy folytatódik-e a vörös-zöld koalíció, ám valójában nincs sok oka változtatni, és a Néppárt mint partner most nem sok jót ígér. Valószínűleg megvárja, hogyan alakul Vassilakou sorsa, és utána állapodnak csak meg az esetleges közös városirányításról.
Maradéktalanul csak a liberálisok örülhetnek, a Neos 6,2%-kal bekerült a közgyűlésbe, így ott ők is a Strache-ellenes tábort erősítik majd. Ők is radikálisok, piacpártiak és fiatalosak, így később majd a zöldekkel küzdenek a nyugatos és politikai megújulást óhajtó választók szimpátiájáért. A választási eredmények bejelentése után a pártfőhadiszállások a fentieket jól mutatták. A Szabadságpárt sátrában élő zene mellett a népviseletbe öltözött és focisálat viselő politikai szurkolók letargikusan sörbe és virslibe temették bánatukat. "Ez nagy siker" – győzködte saját magát is egy decens, öltönyös, fehér inges úr."Harminc százalék volt a cél, és azt elértük." Mások szomorúbbak voltak: "Győzelmet jöttem ünnepelni – mondta egy fiatalember –, nagyon bíztunk HC-ben (Strache beceneve – a szerk). Most nem sikerült, majd talán legközelebb" – mondta.
A szociáldemokraták körúton felállított hatalmas sátrát szétvetette az öröm. Itt valóban multikulturális közönség volt, mindenféle náció keveredett, de valamennyien németül beszéltek. Häupl az ő hősük, aki előbb megcsinálta, majd megvédte a modern, soknemzetiségű és sokidentitású és baloldali várost, hűen Bécs múlt századi hagyományaihoz. Häuplnak most több feladata is van. Modernizálni kell a bécsi pártot, hiszen a korábbi kommunikációs csatornák már nem alkalmasak a fiatalok megszólítására, ahogyan
az „Állítsuk meg Strachét" üzenet szavatossága és mozgósító ereje is korlátos.
Valamint meg kell találnia az utódját, és ez nem lesz könnyű feladat. Pártbéli kritikusai éppen ezt róják a szemére, egyszerűen nem hajlandó az utódlással foglalkozni. Ráadásul ott van az országos párt is: Faymann kancellár az elmúlt hónapok küzdelmeiben sokat gyengült, így Häuplnak ott is van dolga.
Bár a parlamenti választások csak három év múlva esedékesek, addig épp elegendő idő van arra, hogy a baloldal rendezze sorait és utat mutasson. Ez is európai feladat, hiszen a baloldal sehol nincs jó bőrben, és a menekültválság még tovább tépázta amúgy is megkopott politikai vonzerejét. Corbyn radikalizmusa a Labour élén aligha szolgál mintaként az osztrák szocdemek számára, így részben rájuk marad a feladat – a német SPD-vel közösen –, hogy az új, baloldali, a középosztály számára emészthető progresszív üzenetet kidolgozzák és sikerre vigyék. Egyelőre emberes feladatnak látszik.
A választások után Bécs és Ausztria megnyugszik, a közelgő tél a menekültnyomást is enyhíti valamelyest – ez minden politikai erő számára lehetőség, hogy újratervezzen. A kormánynak víziót és világos megoldást kell mutatnia nem csak a menekültügy kérdéseiben, hanem a lassuló gazdaság és a növekvő munkanélküliség problémájára is, míg Häuplnak és Bécsnek rendeznie kell sorait, és a választási győzelem talaján stabilizálnia támogatottságát, és megtalálni a jövő politikáját és politikusát.
A Zöldek rövid távon nehezebb helyzetben vannak, ám az idő nekik dolgozik, támogatásuk folyamatosan nő, és ügyes politikával, karizmatikus politikusokkal nem lehetetlen, hogy a második-harmadik legnagyobb erővé nőjék ki magukat. A Szabadságpárt sorsa a jónak mondott szereplés ellenére is bizonytalan. A siker elmaradása sok szavazójának azt üzeni, hogy nem fog sikerülni kormányzati szerephez jutni, ám a tavasszal visszatérő menekültprobléma és a kérdés hatékony kezelésének hiánya újra a radikálisabb megoldások híveit juttatja majd előnyhöz. Strachét pedig pláne nem szabad lebecsülni, ahogyan az európai politikai fordulat is kínálhat esélyt a Szabadságpárt számára a további növekedésre. Számukra most
az a feladat, hogy fenntartsák a kormányzóképesség látszatát
és azt a reményt, hogy Strache esélyes kihívója lehet Faymann-nak vagy a néppárti jelöltnek. És erre van is esélye.