A Törökország–Görögország–Macedónia–Szerbia–Horvátország–Szlovénia útvonal hosszú hónapok óta a Szíriából és más országokból érkező migránsok fő útvonala. Naponta (tíz)ezrek használják, hogy elérjék a fő európai uniós célpontokat, Ausztriát, de főleg Németországot és a skandináv államokat.
Különböző országok különböző módszerekkel próbálják legalább részben kontrollálni az emberáradatot.
Ha a tendencia folytatódik, a korábban még a határzár ellen érvelő országok is kénytelenek lesznek drasztikusabb módszerekhez nyúlni, emlékezzünk csak Werner Faymann osztrák kancellárra és az oldalsó szárnyakkal ellátott kapukra.
Az a folyamat, ahogyan az életveszélyes Líbia–Olaszország tengeri folyosóról a migránsok fő útvonala átterelődött a Balkánra, azt vetíti előre, hogy
ha a határzárak lehetetlenné teszik az EU-ba való bejutást, alternatív útitervet kell kitalálni.
Ez esetben szorítkozzunk a szíriaiakra!
Az nem újdonság, hogy a földrajzilag közeli, gazdag olajtermelő országok nem kérnek belőlük. Első lépésként tehát maradnak a szomszédos országok, amelyek már így is a befogadóképességük határán vannak: Törökország 1,6 millió, Libanon 1,1, millió, Jordánia 620 ezer szír menekültet fogadott be, míg Irakba 225 ezren, Egyiptomba pedig 140 ezren regisztráltak – vagyis ezek csak a hivatalos adatok.
A kérdés, hogy legálisan merre mehetnek azok, akik közülük Európába vágynak, illetve azok, akik még Szíriában vannak, de útnak indulnának.
Szíriai útlevéllel nem sok választásuk van. A legnagyobb releváns adatbázissal rendelkező Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kimutatásaira alapozott idei lista szerint 33 olyan ország van, amelyik nem vagy csak korlátozott akadályokat (például belépéskor – nem túl magas összegért – kiváltható vízum) gördít eléjük.
Teljes beutazási szabadságuk azonban mindössze kilenc államba van,
de ezek többsége – Dominika, Haiti, Ecuador, Malajzia, Mikronézia – nem reális opció, mert messze vannak.
A másik négy ország Törökország, Irán, Szudán és Mauritánia (2015 márciusáig még Algéria is az volt, de ott korlátozásokat vezettek be). Az első kettővel sokkal nincsenek beljebb, amennyiben a céljuk Európa, Szudán pedig minden, csak nem biztonságos.
Marad tehát Mauritánia, ahol nem ismeretlen a menekültügy: a szomszédos Maliban 2013 óta változó intenzitással zajló fegyveres konfliktus miatt több mint 50 ezren élnek a külön erre a célra felállított Mberra menekülttáborban.
A Magreb-ország fővárosába, Nouakchottba egy repülőjegy Törökországból alig több mint 400 euró, ezt nem olyan lehetetlen kigazdálkodni. A helyi szabályok szerint Mauritániában 90 napig tartózkodhatnak korlátozás nélkül, vagyis bőven van idő eldönteni, hogyan tovább.
„Emelkedést tapasztalunk idén a szír menedékkérők számában: januárban még csak 50-en voltak, ez a szám azóta meghatszorozódott” – közölte az Origo megkeresésére Helena Pes, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) mauritániai munkatársa. Az általa írt legfrissebb jelentésben is megemlített adatok azonban csak a hivatalos számok, a Reuters által idézett szakértők szerint a valós szám ennek többszöröse lehet, hiszen sokan nem regisztrálják magukat.
A brit hírügynökség szerint a végcél az Európai Unió afrikai területei, a két spanyol enklávé, Ceuta és Melilla. Ide nemcsak Mauritániából, hanem Bejrútból Algírba repülve, majd Marokkóba átlépve jutnak el.
Ez némiképp furcsa, mert – a magyar külügy konzuli szolgálatának most is érvényes tájékoztatója szerint – az 1600 km hosszú marokkói–algériai határon nincs átmenő forgalom; a határátkelőhelyek a két ország között megromlott viszony miatt 1994 óta zárva tartanak, a személyforgalom légi úton bonyolódik.
Vagyis ismét érdemes Mauritániát kiindulópontnak tekinteni. Innen legalább három opció adódik, hogy elérjék a spanyol területeket. Nouakchotthoz legközelebb a Kanári-szigetek fekszenek: a fővárosból Las Palmasba közvetlen repülőjárat közlekedik.
Ha pedig tényleg Ceuta és Melilla a cél, akkor a Marokkó által felügyelt Nyugat-Szaharán és magán Marokkón keresztül a legrövidebb az út – de még így is vagy 3 ezer kilométer. Ennél csak bonyolultabb variációk vannak.
Például a jóval hosszabb Mauritánia–Algéria–Marokkó útvonal. Ez a lezárt algériai–marokkói határ miatt jóval kockázatosabb, de ha igaz, amit a Reuters ír – hogy Algírba repülve és onnan továbbhaladva jutnak el Marokkóba a szírek –, akkor nem lehetetlen feladat, a Szaharába ugyanis nem lehet mindenhová határállomást helyezni.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint azonban ennél jóval szerteágazóbbak a lehetőségek. Kaptunk is tőlük egy ábrát, amiből ez egyértelműen kiderül. Meg az is, hogy
az útvonalak többsége ismét a hírhedt tunéziai és líbiai kikötőkben végződik.
Ezekből indulva csak az idén több mint 3500 migráns vesztette életét a Földközi-tengeren. Amíg tehát a balkáni útvonal legalább részben járható, nem várható, hogy tömegek áramolnának a Közel-Keletről Afrikába.
„Mauritánia egy vendégszerető ország, korábban már megmutatta, hogy kész fogadni a menekülteket,
biztos vagyok benne, hogy a szírek is erre számíthatnak, különösen, ha szunnitákról van szó.
Tény, hogy a vízummentesség is vonzó számukra” – válaszolta az Origo megkeresésére Anke Strauss, az IOM mauritániai misszióvezetője. A szakember azt is elmondta, egyre több szíriaival találkoznak Nouakchott utcáin, „de azt még korai lenne kijelenteni, hogy egy új trenddel van-e dolguk”.