Embercsempészekre csapott le a francia rendőrség

- HORIZONTAL AERIAL VIEW MAKESHIFT SHELTER CAMP WASTE GROUND TENT MIGRATION AND IMMIGRATION IMMIGRATION
6000 ember vár sorsára a Calais-i dzsungelben
Vágólapra másolva!
Nyolc embert vettek őrizetbe a francia hatóságok, akik gumicsónakkal szállítottak migránsokat Dunkerque-ből Nagy Britanniába. 12 ezer eurót kértek az átkelésért. 
Vágólapra másolva!

A francia hatóságok nyolc embert vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy tagjai voltak egy embercsempész hálózatnak, amely migránsokat szállított gumicsónakokkal az észak-franciaországi Dunkerque-ből Nagy Britanniába - közölte az AP hírügynökség szerdán.

Több ezer - háború és szegénység elől menekülő - migráns gyűlt össze a Calaisban, Dunkerque-ben és más francia kikötővárosokban, hogy észrevétlenül átkelhessenek a La Manche-csatornán komphajókon, vagy a tenger alatt futó vasútvonalon. Csak az idén tucatnyian vesztették életüket a veszélyes út során.

- mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szerdán. A hatóságok idén eddig 200 embercsempész hálózatot számoltak fel és ennek kapcsán háromezer embert vettek őrizetbe.

Németországban is razziáztak

Cazeneuve az Europe 1 rádiónak adott szerdai interjújában megerősítette, hogy minden francia állampolgár, akit embercsempészésen kapnak rajta, büntetésre számíthat. A dunkerque-i ügyészség időközben még nem erősítette meg a rádiónak azt a közlését, miszerint a városban ezzel a váddal egy francia halászt tartóztattak le.

6000 ember vár sorsára a Calais-i dzsungelben Forrás: AFP/Denis Charlet

Theresa May brit belügyminiszter a francia kollégájával hétfőn írt alá megállapodást a rendőrségi együttműködés megerősítéséről, amelynek célja az embercsempész-hálózatok felszámolása.

Németországban is razziáztak a szövetségi rendőrség egységei szerdán az embercsempészek ellen.

Több mint 500 rendőrtiszt tartott 24 házkutatást

Baden-Württembergben, Alsó-Szászországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában. A rendőrség egy szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a szervezett, nemzetközi embercsempész csoportok elleni razziák még folynak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!