A péntek esti párizsi merényletsorozat nem csak Franciaország-szerte hívott életre fokozottabb biztonsági intézkedéseket. Szombaton a frankfurti reptéren is egyenként ellenőrizték a gépek utasait érkezés után. A francia rendőrök éppen így tesznek a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. Jönnek a szokásos kérdések, ki miért érkezett.
Ha most körbesétál valaki a francia fővárosban, az szokatlan arcát mutatja. A város érezhetően csendesebb. Szombat este a belváros utcáin rendszerint tömött sorokban araszolnak a gépkocsik, a dugó dominálja a városképet, nem lehet taxit fogni. Most minden más: gyér a forgalom, a járdákról hiányzik az ilyenkor általában szórakozni induló tömeg.
Más van a levegőben.
„Én véradásról jövök, hátha azzal tudok segíteni a sebesülteken” – meséli Matthieu Chrisiom, egy párizsi fiatalember egy nappal a szórakozóhelyeken elkövetett vérengzés után.
Egyszerű fehér gyertyát gyújtott egy rendőrkordon tövében rögtönzött kis emlékhelyen, a Bataclan bárnál, ahol a legtöbb áldozatot követelő lövöldözés volt. „Olyan tehetetlennek érzem magam.
Egyszerre munkál bennem a fájdalom és a harag. Nem tudom, mit tegyek.
Letaglózott, hogy itt teljesen ártatlan embereket végeztek ki – válogatás nélkül. Hogyan lehet egy ilyet elkerülni?” – teszi fel a megválaszolhatatlan kérdést Matthieu. „Tegnap este összejövetel volt nálam, írtam egy barátomnak, hogy ugorjon át. Azt mondta, hogy a Bataclanban van találkozója, de nálam szívesebben lazul, úgyhogy lemondta a találkozót, és átjött hozzám. Lehet, hogy ezért van most életben.”
A bárhoz szűk átjáró vezet, ezt lezárva tartja a rendőrség, az előtte lévő utcákat viszont megtöltik a gyászoló párizsiak - és a közvetítőkocsik, kamerák, riporterek. Egymást érik az élő bejelentkezések Ázsiától az amerikai kontinensig.
Ez a környék szombat este zsúfolt, ez az egyik vigalmi negyed, talán a jobban ismert latin negyedhez lehetne hasonlítani. Számos zenés szórakozóhelyet találni itt, a Bataclan is egy a sok közül, élő zenével, stand up komikusokkal.
Valahogy túl kell tennünk magunkat ezen”
– győzködi magát az arab származású Nazih Benounechiara. Magas, vékony fiatalember, bukósisakkal a kezében, motorral jött ide, most lehajtott fejjel ácsorog a virágok és mécsesek előtt.
Azt hiszem, az emberek most félnek. Én nagyon szomorú vagyok. Nem érzek haragot.”
Késő estig jönnek a párizsiak, virágokkal, papírlapra firkált üzenetekkel a szélsőségeseknek és a világnak. Jönnek gazdagok és szegények, öregek és fiatalok, egy srác két mankóra támaszkodva poroszkál. Fél órát nézte a gyertyák lángját.