12 rendőr meghalt egy törökországi merényletben

Vágólapra másolva!
Egy rendőrségi mikrobuszt támadtak meg, a merénylet mögött a Kurd Munkáspárt lázadói állhatnak.
Vágólapra másolva!

12 rendőr meghalt kedden a kelet-törökországi Igdir tartományban egy rendőrségi mikrobuszt ért robbantásos merényletben - közölte egy kormányzati tisztségviselő és biztonsági források hírügynökségekkel.

A támadást feltehetőleg a Kurd Munkáspárt (PKK) lázadószervezet emberei követték el.


A PKK fegyveresei telepítették azokat az aknákat is, amelyek vasárnap 16 török katona halálát okozták az ország délkeleti részén lévő Daglicában. Erre a támadásra válaszul a török légierő kurd célpontokat bombázott hétfőre és keddre virradóan Irak északi részén.

Két kormánytisztviselő arról számolt be kedden, hogy több mint 50 harci gép vett részt a mintegy 20 célpont ellen irányuló légitámadásokban, és ezekben a PKK 35-40 harcosa meghalt.

Ahmet Davutoglu miniszterelnök kedden jelen lesz a 16 katona török katona temetésén.

A PKK és a török biztonsági erők között hároméves tűzszünet után, a július 20-i suruci merényletet követően újultak ki az összecsapások.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet számlájára írt terrorakcióval kapcsolatban a PKK azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy nem védelmezik a szíriai kurdokat, sőt megakadályozzák, hogy a határon át a kurd önkéntesek a segítségükre siessenek, ezért ismét támadásokat kezdett indítani a török biztonsági erők ellen. A török légierő válaszul július 24-e óta légicsapások sorozatát méri a PKK észak-iraki és délkelet-törökországi állásaira.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!