Saját feleségeiket mészárolták le a Boko Haram harcosai

Vágólapra másolva!
A Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet sok harcosa megölte feleségét, akit hónapokkal korábban kényszerített magához, mert attól tartott, hogy a nők a kormányhadsereg katonáinak fogságába kerülnek - közölték csütörtökön szemtanúk.
Vágólapra másolva!

A kormányerők hétfőn kiűzték az iszlamistákat az ország északkeleti részén lévő Bama városból. A több tucatnyi nő megöléséről öt szemtanú számolt be az AFP hírügynökség tudósítójának. "A terroristák azt mondták, nem engedik, hogy hitetlenek vegyék el nőiket" - mondta az egyik szemtanú.

Elmondása szerint - amit mások is megerősítettek - a Boko Haram harcosai hírét vették annak, hogy Bamát megtámadják a kormányerők. Úgy döntöttek, hogy a szomszédos Gwozába menekülnek, de előtte elhatározták: "mindegyikük megöli feleségét, hogy senki ne vehesse el őket újra".

Kényszerházasságok

A Boko Haram fegyveresei többtucatnyi nőt kényszerítettek házasságra tavaly szeptemberben, amikor elfoglalták Bamát. A szemtanúk, akiket a hatóságok katonai védelem alá vettek és a héten Borno állam székhelyére, Maiduguriba szállítottak, beszámoltak arról, hogy a nőket a város felszabadulása előtt tíz nappal kezdték el legyilkolni. Egy polgárőr, aki együtt harcolt a kormánykatonákkal Bama elfoglalásáért, közölte, hogy "tucatnyi női holttestet látott" a városban.

Tízezer ember haláláért felelősek

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!