A mészárlás után négyszáz túszt ejtettek az Iszlám Állam emberei

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei mintegy négyszáz embert ejtettek túszul a kelet-szíriai Deir-ez-Zór város körzetében, miután tömegesen mészároltak le embereket - közölte egy emberjogi szervezet vasárnap.
Vágólapra másolva!

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet állítása szerint a Deir-ez-Zór közelében fekvő településeken civileket ejtettek foglyul és szállítottak el az Iszlám Állam által ellenőrzött távolabbi területekre. Az elrabolt emberek között vannak nők, gyerekek, egész családok, valamint a damaszkuszi rendszert támogató harcosok.

A dzsihádisták szombaton kiterjedt támadást indítottak Deir-ez-Zór több szektora ellen, amelynek során elfoglalták a várostól északkeletre fekvő al-Bogolejáh települést. Mintegy 85 civilt és 50, a központi kormányt támogató fegyverest kivégeztek - értesült az OSDH. A Szana szíriai hivatalos hírügynökség ugyanakkor helyi lakosokat idézve arról számolt be, hogy a dzsihádisták 300 civilt lemészároltak.

Előrenyomultak

Deir-ez-Zór az azonos nevű tartomány székhelye. A tartomány területének túlnyomó és a város jelentős részét is az Iszlám Állam tartja ellenőrzés alatt. Az OSDH úgy tudja, hogy a dzsihádisták előrenyomultak Deir-ez-Zór északi részén, így már a város területének 60 százalékát birtokolják. Ismétlődő támadásaik ellenére egyelőre a szíriai kormányerők felügyelik Deir-ez-Zór egyes részeit, akárcsak a közelben lévő katonai repülőteret. Vasárnap szórványos harcok dúltak a nagyváros északnyugati részén, miközben az orosz légierő al-Bogolejáh körzetét bombázta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!