A kurdok is részt vesznek az új török alkotmány megalkotásában
![Selahattin Demirtas, török választás, jelölt](https://cdn.origo.hu/2023/12/jN6XgzBjZhy0CQ5czFaA8QHaRMdI6hs202LN2GKAeMg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViZTU5OTY0ZDlkMDQzNDdhN2I1NzJiYTI3ZWY5YjNi.webp)
A törökországi kurd kisebbség érdekeit képviselő Népi Demokratikus Párt (HDP) is részt vesz a leendő török alkotmány megalkotásában - jelentette vasárnap az Anadolu állami hírügynökség.
A HDP vasárnapi ankarai kongresszusán jelezte, hogy részt vesz annak a parlamenti bizottságnak a munkájában, amelyet Törökországban új alaptörvények előkészítésére hoztak létre és amelyet most majd ismét felállítanak.
A folyamat során a párt három küldötte arra törekedne, hogy
fékezze a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egy erős végrehajtó elnöki rendszer kialakítására irányuló törekvéseit.
Ugyan a leendő alkotmány pontos tartalmáról viták folynak, az AKP széles pártközi támogatást élvez az alaptörvény átalakításában.
A jelenleg érvényes alkotmányt még 1982-ben, a katonai puccsok idején fogadták el.
Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök és az általa 2001-ben alapított AKP a jelenleginél nagyobb politikai hatalommal ruházná fel az államfőt.
Az ellenzéki erők azonban inkább a kisebbségi jogok és a demokratikus szabadságjogok fejlesztését helyeznék előtérbe.
A három nagy ellenzéki pártot Ismail Kahraman, a parlament elnöke január elején kérte meg arra, hogy csatlakozzon az alaptörvényt előkészítő bizottság munkájához, de a HDP csak most döntött a kérdésben.
"Részt veszünk az alkotmányozás folyamatában, bár az AKP-val számos területen nézeteltéréseink vannak" - mondta Selahattin Demirtas. A HDP társelnöke azt is hozzátette, hogy a különbségek ellenére és bárminemű előítélet nélkül
a kibékülés lehetőségeit keresik majd.
Ertugrul Kürkcü, a HDP izmiri képviselője jelezte, hogy a leendő alkotmánnyal kapcsolatos javaslatuk nagyobb hatalmat biztosítana a helyi hatóságoknak.