Tűzszünet kezdődött Jemenben

Jemen
Yemeni civilians stand at the site of a Saudi air strike against Huthi rebels near Sanaa Airport on March 26, 2015, which killed at least 13 civilians. Saudi warplanes bombed Huthi rebels in Yemen, launching a military intervention by a 10-nation coalition to prevent the fall of embattled President Abedrabbo Mansour Hadi. AFP PHOTO / MOHAMMED HUWAIS
Vágólapra másolva!
Helyi idő szerint vasárnap éjfél óta nem lőnek egymásra a Szaúd-Arábia támogatta kormányerők és a síita húszi felkelők. A felek azt ígérik, egy hétig mindenképpen hallgatnak majd a fegyverek. 
Vágólapra másolva!

Kísérleti jellegű fegyverszünet kezdődött Jemenben - értesült a Reuters hírügynökség. Az sem teljesen világos, hogy milyen területekre érvényes a megállapodás: a Hszinhua kínai hírügynökség úgy tudja, hogy az ország hét tartományában hallgatnak el hivatalosan is a fegyverek. Más hírügynökségek információi szerint

az egész országban hatályba lépett a tűzszünet.

A felek közti megállapodás szerint a Kuvaitban április 18-án kezdődő béketárgyalásokig mindenképpen hallgatnak a fegyverek.

Ez már a negyedik fegyvernyugvás azóta, hogy tavaly márciusban nemzetközivé szélesedett a jemeni belháború: a Szaúd-Arábia vezette arab nemzetközi koalíció haderői légitámadásokat indítottak az ország északi részének zömét uraló - és Irán támogatását élvező - síita húszik ellen.

Korábban több szaúdi légitámadás érte a jemeni repülőteret Forrás: AFP/Mohammed Huwais

Azóta már több mint hatezren vesztették életüket Jemenben az összecsapásokban. A konfliktus fő oka, hogy a húszik elűzték Abed Rabbó Manszúr Hádi államfőt a hatalomból, akit Szaúd-Arábia megpróbál visszahelyezni tisztébe.

Az előző három tűzszünet a megbeszélések kudarca miatt hamar véget ért.

Legutóbb az ENSZ szervezésében tavaly decemberben Svájcban ültek asztalhoz a felek, de nem értettek szót a politikai rendezésről, és csak abban tudtak megállapodni, hogy idővel ismét megpróbálkoznak dűlőre jutni. Ez lesz az április 18-ra, Kuvaitba tervezett béketárgyalás, amely sikerének elemzők jobb esélyt jósolnak. Szaúd-Arábia már márciusban azt hangoztatta, hogy a jemeni háború közte és a húszik között a vége felé közeledik törzsi tárgyalások eredményeként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!