Fegyvereket adna Líbiának Washington

Líbia
Egyelőre nincs béke Líbiában
Vágólapra másolva!
Hajlandó lenne megszüntetni a Líbia elleni fegyverembargót az Egyesült Államok. A radikális lépésre az Iszlám Állam elleni harc miatt van szükség. 
Vágólapra másolva!

Kész fegyvereket eladni az ENSZ által támogatott líbiai egységkormánynak az Egyesült Államok, hogy segítse az Iszlám Állam elleni harcot. John Kerry amerikai külügyminiszter Bécsben úgy fogalmazott: Washington és más nagyhatalmak is támogatnák Líbiát abban, hogy

felmentését kérje az ENSZ fegyverembargója alól.

– tette hozzá.

Líbiában egyelőre nincs béke, ezt pedig az Iszlám Állam is kihasználja Forrás: AFP/Abdullah Doma

Káoszba fullad

Tripoli a múlt hónapban arra figyelmeztette az ENSZ-t, hogy ha nem állítják meg a terrorszervezetet, akkor

az ISIS hamarosan az ország nagy része felett átveheti az irányítást.

Ezért döntött úgy a Biztonsági Tanács, hogy segítséget kell nyújtaniuk az országnak, ahol Kadhafi 2011-es megdöntése óta káosz uralkodik.

Eddig két egymással rivális kormány versengett a hatalomért, a nyugati országok most azt remélik, hogy az egységkormány megoldást jelenthet a problémára. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter ugyanakkor az ENSZ ülésén arra is figyelmeztetett, hogy

a líbiai kormánynak mindent meg kell tennie,

hogy harcoljon a terrorizmus és az emberkereskedelem ellen, ha segítséget akar.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!