Lezuhant repülő: újabb roncsdarabokat és testrészeket találtak
![Egyptair Párizs-Kairó baleset, törmelék (?)](https://cdn.origo.hu/2023/12/PZHI4tVc6yFjdrDwUcmafQXTStOstUCJLwox5AsjlcI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxMmM5ZWRhY2U3YjQzNDlhYTc3NGQ5MDcyZjhjYTcw.webp)
A bejelentés szerint csomagokat, üléseket és emberi testrészeket is találtak. Korábban azt mondták, Alexandriától 290 kilométerre északra találtak roncsdarabokat.
A BBC szerint ugyanennek a gépnek
2013-ban kényszerleszállást kellett végrehajtania
Kairóban. Isztambulba tartott volna, de felszállás után a pilóta észrevette, hogy az egyik motor túlmelegedett. A hibát később kijavították.
Azt még mindig nem tudni, hogy miért zuhant le a gép, de szakértők nem tartják kizártnak, hogy terrortámadás történt. Az AP mindenesetre úgy tudja, az utasok közül senkit nem figyeltek korábban azzal a gyanúval, hogy terrorszervezetekhez volt köze. Az esetleges támadásért pedig még senki nem vállalta a felelősséget.
Az Egyptair Párizsból Kairóba tartó járata csütörtök hajnalban tűnt el a radarokról, fedélzetén 56 utassal és tízfős személyzettel.