Két hónapja az Európai Unió vezetői még nagy reménnyel írták alá a Törökországgal kötött megállapodást. Nemcsak a menekültek visszatoloncolása kezdődött meg a török menekülttáborokba, hanem Ankara is megkapta a több milliárd eurós támogatás első felét a területén élők ellátására. Kevéssel később az Európai Bizottság bejelentette: javasolni fogja, hogy szűnjön meg a vízumkényszer a török állampolgárokkal szemben, és három hónapig ők is szabadon utazhassanak a schengeni övezetbe.
Brüsszel jól tudta, nagyot kockáztat azzal, hogy Törökországgal üzletel,
más lehetőség azonban nem volt,
hogy megállítsák a görög szigetekre áradó több tízezres menekülthullámot. Mivel azonban már az első hónapokban érezhetően csökkent az érkezők száma, volt okuk az optimizmusra – egészen mostanáig. A török miniszterelnök eltávolítása ugyanis mindent megváltoztat.
Ahmet Davutoglu beceneve nem véletlenül volt a „mosolygó miniszterelnök”. Az 57 éves, volt egyetemi tanár nemcsak angolul, németül is folyékonyan beszél, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjában (AKP) nem véletlenül hívták „hocának”, azaz professzornak. Bár kormányfőként az ő irányítása alatt is rengetegszer megsértették az emberi jogokat, az Európai Unió vezetői
vele sokkal könnyebben szót értettek, mint Recep Tayyip Erdogan elnökkel.
Davutoglu gyakori vendég volt Brüsszelben, tárgyalt az Európai Tanáccsal, és ő volt az, aki márciusban Törökország brüsszeli nagykövetségén egy ötórás, maratoni munkavacsorán megegyezett Angela Merkel német kancellárral a hárommilliárdos támogatásban. Miközben otthon Erdogan egyre többször szólalt fel Brüsszel ellen, miniszterelnöke rendületlenül próbálta ápolni a kapcsolatokat a tagállamok vezetőivel.
Davutoglu leváltása éppen ezért hatalmas veszteség az Európai Uniónak. Maga a miniszterelnök – nevéhez híven – mosolyogva közölte újságírókkal, hogy nem indul az AKP elnöki tisztségéért a párt rendkívüli kongresszusán, az alkotmány szerint így viszont nem lehet kormányfő sem. Meleg szavakkal búcsúzott az elnöktől is.
Az ő családja az én családom is”
– utalt az Erdogannal kötött barátságára.
A háttérben azonban ennél súlyosabb háború zajlott, amely mögött minden valószínűség szerint Erdogan hatalomátvétele rejlik. Bár a török politikai rendszerben az elnökség jelképes poszt, a hatalom pedig a miniszterelnök és kormánya kezében van, Erdogan már 2014-es megválasztása után nyilvánvalóvá tette, hogy ő
„más elnök lesz, mint a többiek”.
Bár az alkotmány ezt csak vészhelyzetben engedélyezi, minden kormányülésen részt vesz és már beiktatása után bejelentette, hogy új alkotmány bevezetését tervezi, amely Törökországot az Egyesült Államokhoz hasonló elnöki rendszerré alakítaná.
Davutoglu – bár nyíltan soha nem szólt fel Erdogan ellen – nem értett egyet ezekkel a tervekkel. Az elnök sohasem bocsátotta meg neki, amikor 2015-ben azt mondta: „korábban is szerettünk volna elnöki rendszert, de az emberek ellenezték”.
Távozásával Erdogan, és vele együtt az EU-ellenes retorika uralkodhat el a török politikai életben. Csak egy nappal miniszterelnöke leváltása után az elnök már ki is kelt Brüsszel ellen, és arra figyelmeztetett, hogy
nem fognak meghajolni az EU akarata előtt.
„Mi a saját utunkat járjuk, ti meg a tiéteket” – jelentette ki a török elnök, amikor kritizálták, hogy nem hajlandó változtatni a terrorellenes törvényeken, amire az uniós megállapodás miatt szükség lenne. Erdogan egyetlen módon tervez változtatni a jogszabályokon: úgy, hogy terrorizmussal lehessen megvádolni azokat a tanárokat és újságírókat, akik az ügyészség szerint „támogatják a terrorizmust”.
Kérdés, hogy az Európai Unió, melyet Ankara eddig is sikeresen zsarolt, meddig fog félrenézni. Azt az Európai Bizottság is leszögezte, hogy a vízummentesség megadásához Törökországnak minden adott feltételt be kell tartania. Ha ezt nem teszik meg, ugrott a kedvezmény. Ennek azonban akár még súlyosabb következményei lehetnek.
A Bild című német napilap a hétvégén már arról cikkezett, hogy elkezdődött az alternatív megoldások keresése az Európai Unióban arra az esetre, ha a törökországi belpolitikai folyamatok miatt kudarcba fullad a menekültválság közös kezeléséről kötött megállapodás.
A lap értesülése szerint uniós kormányfők egy csoportja azon gondolkozik, hogy központi befogadó állomásokat alakítanak ki az Égei-tengeren található görög szigeteken, és felfüggesztik a szigetek és a szárazföld közötti kompforgalmat, hogy a menedékkérők ne tudjanak továbbutazni. A menedékjogi kérelmeket a szigeteken bírálnák el, és onnan toloncolnák vissza hazájukba az elutasított kérelmezőket - mondta egy uniós tagállam kormányának egyik minisztere a Bildnek.
Steffen Seibert kormányszóvivő ugyan nem kívánta kommentálni a lap írását, és hangsúlyozta, hogy a kormány nem vesz részt "spekulációkban", de nem titok, hogy
Angela Merkel és Erdogan együttműködése nem zavarmentes.
Ennek fő oka, hogy a török államfő nem tudja megbocsátani a német kormányfőnek, hogy kezdettől fogva ellenzi Törökország felvételét az Európai Unióba, és csupán az úgynevezett megkülönböztetett partneri kapcsolat kialakítását javasolja.
Akármi is legyen az igazság, az biztos, hogy az Európai Unió vezetőit nem nyugtatják meg a törökországi fejlemények. Szakértők azt valószínűsítik, hogy a következő hónapban Brüsszel a
kivárásra fog játszani,
és bízik benne, hogy a törökök továbbra is betartják az egyezményben foglaltakat. Ha azonban ez nem történik meg, akkor már csak azt kell eldönteniük, melyik fontosabb: bízni benne, hogy a törökök támogatásával mégis megállítható a menekültáradat, vagy vállalni a kockázatot és új megoldást keresni.