Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

A kormány segítségét kérik a villámcsapások miatt

nk20150612
Indiában a hőhullám után most monszun nehezíti a lakosok életét Asszám államban. A kép Buraburi faluban készült.
Vágólapra másolva!
A kormányzat segítségét kérik az indiai földművelők, miután két nap alatt legalább 93 ember halt meg villámcsapástól.
Vágólapra másolva!

Csak Biharban legalább 56 ember vesztette életét és 28 megsebesült, további 37-en pedig három másik államban – Uttar Pradesben, Dzshárkhandban és Madhja Pradesben. A többségük a földjén dolgozó paraszt volt.

A monszun alatt is dolgozni kell a földeken Forrás: AFP/Biju Boro

A brit Guardian egy Lal Babu Uszvaha nevű bihari földművest idézett, aki kormányzati segítséget sürgetett, bár azt nem mondta meg, hogy konkrétan mire gondol.

Indiában gyakoriak a villámlással járó viharok a júniustól szeptemberig tartó monszun idején. Az esőzéseket súlyos aszály előzte meg, így hiába félnek a vihartól, kénytelenek közben is dolgozni a földeken.

A kormányzat bejelentette, hogy 400 ezer rúpiát (1,6 millió forintot) fizet a villámcsapás áldozataivá válók családjának, a sérültek pedig segélyt kaphatnak az eset súlyosságától függően.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről