27 ezer török tanárt lehetetlenítettek el a puccskísérlet óta

Turkey stand against failed coup attempt TURKEY 2016 Turkish President Recep Tayyip Erdogan VAN August Turkish flags POSTER failed military coup attempt Besyol Square
Rengetegen állnak ki Erdogan elnök mellett
Vágólapra másolva!
A július 15-i katonai puccskísérletet követő nyomozások keretében már 27 ezer 424 alkalmazott munkavállalási engedélyét vonták vissza Törökországban - jelentette be Ismet Yilmaz oktatásügyi miniszter csütörtökön Ankarában.
Vágólapra másolva!

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" teszi felelőssé az erőszakos hatalomátvételi kísérletért. Yilmaz kifejtette: az érintett személyek kapcsolatba hozhatóak a hálózattal, és többé nem dolgozhatnak sem állami, sem magánkézben lévő oktatási intézményben.

Rengetegen állnak ki Erdogan elnök mellett Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Ozkan Bilgin

Szökésben

A miniszteri nyilatkozattal párhuzamosan az Anadolu török állami hírügynökség arról számolt be, hogy az athéni török nagykövetség két katonai attaséja eltűnt, miután a külügyminisztérium hazarendelte őket Ankarába átvilágításra. Egy név nélkül nyilatkozó török tisztségviselő szerint feltételezhetően Olaszországba szöktek. Elmondta: ha az értesülés beigazolódik, tájékoztatják az ottani szerveket, hozzátéve, hogy a hadsereg 160 tagja továbbra is szökésben van, köztük 9 tábornok is.

Eltűnt vagy dolgozik?

A tisztségviselő állítása szerint a bosznia-hercegovinai török nagykövetség katonai attaséjának hollétéről sem tudni, bár ezt a külképviselet sajtóreferense cáfolta, közölve:: az attasét nem rendelték haza, jelenleg is Szarajevóban dolgozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!