Épületeket döntött romba egy újabb utórengés Amatricében
![ajtó ÉPÜLET összedőlt épület rom romos épület TÁRGY torony](https://cdn.origo.hu/2023/12/m7rMUOsclRXomdzHYQexkPW_yNOEkb1ylquVk2tM0CU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NhYzE1MjJlOTc2ZDQyMWY5M2MyZTA5MTNlODczZDcw.webp)
Az ANSA olasz hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a Lazio régióbeli kisvárosban ezúttal összedőlt többek között egy iskola is, amelyet néhány éve földrengésbiztosnak nyilvánítottak.
A szerda hajnalban bekövetkezett földrengésben legalább 290-en vesztették életük, a legtöbben Amatricében. Azóta már több mint ezer utórengést jegyeztek fel a térségben.
A katasztrófa sújtotta országrészben a tűzoltók most azon dolgoznak, hogy a romok alól kimentsék azokat a személyes tárgyakat, például fényképeket, amelyek az otthonukat és szeretteiket elvesztő túlélőknek némi vigaszt jelenthetnek. A romos területeket a hatóságok lezárták, így oda nem léphetnek már be a korábbi lakók, kizárólag a tűzoltók.
Francesco Turco, a tűzoltók egyik szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy kollégáival mindent megtesznek a földrengés túlélőiért, hiszen akár egy fénykép vagy bármilyen más emléktárgy reményt adhat nekik és segítséget az újrakezdéshez.