Ötszáz új rendőrt venne fel Észak-Rajna-Vesztfália tartomány: ennek legnagyobb városa Köln. A csütörtöki rendkívüli tartományi gyűlésen a büntetőeljárások felgyorsítását is bejelentették. A rendőrség 10 ezer eurós - mintegy hárommillió forintos - nyomravezetői díjat ajánlott fel.
A kölni rendőrség az elmúlt két hétben többszörösen leszerepelt a német közvélemény szemében. A támadások után két héttel még mindig kevés elkövetőt fogtak el. Ez idő alatt 652 feljelentés történt,
a közel 1000 támadóból azonban mindössze 13 ellen indult eljárás.
Hannelore Kraft, a tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke a létszámbővítést minél hamarabb szeretné kivitelezni. Az új egyenruhások kiképzése azonban három év. A tervek szerint a hiányt addig hosszabb munkaidővel, áthelyezésekkel ellensúlyozná a rendőrség. A jövőben Észak-Rajna-Vesztfáliából nem vezényelhetnek át egyenruhásokba más tartományokban.
Thomas de Maizière belügyminiszter és Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter a napokban állapodtak meg arról, hogy szigorítanak a szexuális bűncselekmények büntetőeljárásán. A jogszabály-módosítás mindössze annyit takar, hogy
az áldozatnak nem kell bizonyítania, hogy "ellenállt az aktusnak".
A büntető eljárás az ígéretek szerint a jövőben hatékonyabb lesz, devajon elrettenti a támadókat, ha a büntetési tétel változatlan marad?