Trump azt követően hozta szóba Észak-Koreát, hogy újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy az Egyesült Államok hadserege első alkalommal vetette be legerősebb nem nukleáris bombáját a nap folyamán harci körülmények között Kelet-Afganisztánban.
Újságíróknak válaszolva az amerikai elnök elmondta: közömbös, hogy a harceszköz afganisztáni bevetése üzenetet küldhet-e az észak-koreai vezetésnek, amely nukleáris, és más jellegű fegyverrendszerek kifejlesztésén fáradozik.
Trump kijelentette: Észak-Korea probléma, amelyről gondoskodni fognak.
Az amerikai elnök az észak-koreai rezsim szinte egyetlen támogatójának számító
Kínát akarja rábírni arra, hogy segítsen Phenjan féken tartásában,
ugyanakkor Trump az elmúlt hetekben jelezte, hogy kész egyedül is kezelni az ügyet. Trump a múlt héten Washingtonban találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, kedd este pedig telefonon is beszélt vele. Hszi az észak-koreai atomválság békés megoldását szorgalmazta. Trump mindazonáltal kedden ismét megerősítette:
Peking nélkül is kész megoldani a problémát.
A Carl Vinson repülőgép-hordozó vezetésével az amerikai hadsereg hadihajórajt vezényelt a Koreai-félsziget közelébe vasárnap.