Medve támadt a nézőkre egy ukrán cirkuszban

Vágólapra másolva!
Többen megsérültek, amikor egy medve támadt előadás közben egy vándorcirkusz nézőire az ukrajnai Bila Cerkvában.
Vágólapra másolva!

Csak egy pillanatig nem figyelt az idomár

A vándortársulat Circe on Ice előadása közben az egyik barnamedve rátámadt egy nézőre, akit már korábban kinézett magának.

A vadállat kihasználta az egyetlen pillanatot, amikor az idomárja nem figyelt rá, és rávetette magát az első sorban ülő férfira.

Szerencsére a medve szájkosarat viselt, így az általa egyelőre ismeretlen okokból kiszemelt áldozatnak néhány karmoláson kívül nem esett komolyabb baja.

Viszont amikor az idomárjának sikerült lecibálnia a nézőről az állatot, az átrohant a manézs túloldalára, ahol egy másik emberre is rátámadt.

A közönség körében pánik tört ki, és sokan a menekülés közben sérültek meg.

A medve végül is nem okozott súlyosabb sérüléseket, ám a cirkuszi sátor kijáratánál támadt tumultusban többen is csontjaikat törték.

A szervezők később megtérítették a jegyek árát, sőt az incidens után az előadás is folytatódott

– adta hírül az LB.ua hírportál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!