Azzal kezdtük, hogy senki nem fogadna szemmel látható tételben a Munkáspárt győzelmére a mai előre hozott brit választásokon, de az igazság az, hogy dehogynem. A június eleji összesítés szerint ugyanis a szerencsejáték kedvelő britek 65 százaléka fogadott arra, hogy a Labour képes lesz a földöntúli csodára, és behúzza a választásokat. Erről Rupert Adams, a legnagyobb brit fogadási hálózat, a William Hill nemzetközi igazgatója beszélt Londonban, azt is hozzátéve, hogy miközben 2001-ben politikai választások kapcsán összesen 20 ezer font tét érkezett be a William Hill bukmékereihez, addig most 5 millió font körüli összegre számítanak. Annak, hogy a Munkáspárt sikerére ennyien tesznek fel pénzt persze
nem az az oka, hogy valódi esély mutatkozik Jeremy Corbynék győzelmére, éppen ellenkezőleg, az, hogy ennek a forgatókönyvnek minimális a realitása.
A brit bukik ugyanis 8/1-es szorzóval fizetnek erre a végkimenetelre, vagyis egy font tétre 8 font nyereményt csengetnek ki, miközben Theresa May és a toryk győzelmét 2/7-es oddsszal kínálják, tehát 7 font befizetéshez csak két fontot csapnak hozzá. Azaz a mindig tévedhetetlen fogadóirodáknál a Konzervatív Párt toronymagas esélyes.
Az, hogy a britek mégis kockáztatnak, pont a fogadóirodák tévedhetetlenségét cáfolja, azt, hogy az emberek nemhogy a politikában, de már a fogadóirodákban sem bíznak. Ennek van is alapja, elég a 2016 júniusi népszavazásig visszamenni, amikor a britek arról döntöttek, maradjanak, vagy kilépjenek az EU-ból. Szinte az összes közvéleménykutatás és az összes tuti tipp arról szólt, hogy a bennmaradás pártiak lesznek többségben, aztán persze kiderült, hogy ha csak szűken is, de az unióból kiábrándult tömeg került fölénybe, vagyis a Brexit lett a történet vége.
...ugye nem lehet lépni, és annyi biztosan elmondható a mai előrehozott választásokról, hogy nem pusztán számmisztika, hogy a Konzervatív Pártnak áll a zászló. Igaz, a kutatócégek adatai szerint az a bizonyos lobogó sokat vesztett a svungjából az elmúlt hét hétben, azóta, hogy Theresa May szinte a semmiből bejelentette: június 8-án előre hozott választásokat tartanak Nagy-Britanniában, annak ellenére, hogy May alig egy éve vette át a kormányzást, és papíron 2020-ban lett volna a következő országos választás. A miniszterelnök okkal lehetett kirobbanóan bizakodó, hiszen a YouGov akkori felmérése szerint
a kormánypárt 44 százalékos támogatottságon állt, az ellenzéki munkáspártiak pedig a 23 százalékos arányt karcolták.
A toryk nem csak a 21 százalékos előnynek örülhettek, hanem annak is, hogy amíg Theresa Mayt a megkérdezettek 50 százaléka alkalmasnak találta a miniszterelnöki posztra, addig Jeremy Corbyról ugyanezt már csak alig 14 százaléknyian mondták el.
Ehhez képest a tegnap este 22 órakor publikált Comres jelentés már egészen más képet mutat, mégha a konzervatívak támogatottsága nem is változott. A vezető kutatócég továbbra is 44 százalékra mérte a kormánypártot, csakhogy a Munkáspártot már 34 százalékra lőtte be, vagyis bő 10 százalékos ugrást mutattak ki. A hasonló időben közölt
friss YouGov mérés ennél valamivel mérsékeltebb, de továbbra is meggyőző tory fölényről számolt be, ők 43-35 százalékos arányt hoztak ki.
Hogy keretbe rakjuk a változások szemléltetését, megint elővesszük a fogadóirodákat példáját. Néhány bekezdéssel feljebb írtuk, hogy most 2/7-es ajánlat él a konzervatív sikerre, ami tényleg nem sok, csakhogy négy héttel ez előtt még 1/33-as, mikroszkópikus oddsz volt érvényben.
Nem mondunk újat, és tulajdonképpen Európa elmúlt három éve sem szólt másról, így a brit választókat is talán a leginkább a terrorveszély, illetve bevándorlás kérdése és az arra adott válaszok mozgatják meg. A brit kormány sokáig visszafogott volt a témában, annak ellenére, hogy március óta három dzsihadista terrortámadás következett be a szigetországban. A legbrutálisabb kétség kívül a manchesteri attak volt, amelyben gyerekek is meghaltak, Theresa May kormányánál még sem itt, hanem a hétvégi londoni merénylet után szakadt át a gát és fogalmazott kő keményen a szélsőségek kapcsán. A visszafogottságáról ismert miniszterelnök azt mondta, hogy eddig túl toleránsak voltak a radikálisokkal szemben, de ebből elég volt, később pedig
azt is felvetette, hogy kész korlátozni az emberi jogokat, ha az a terrorizmus elleni harcot szolgálja.
May tovább pontosította az elképzeléseit, közölte, hogy
Radikális beszéd, nem vitás, Jeremy Corbyn meg is próbálta kiütni a nyeregből a már-már bevándorlásellenes húrokat megpendító riválisát, felerősítve azokat a vádakat, hogy éppen Theresa May tehet arról, hogy Nagy-Britanniában elszabadult a terror, hiszen belügyminisztersége idején 2010-2016 között 19 ezer fővel csökkentették a rendőri állományt. A Munkáspárt vezére azt ugyanakkor érthetően elhallgatta, hogy
a kifogásolt takarékossági intézkedések egyáltalán nem érintették a terrorelhárító szolgálatokat, sőt, a kormány másfélezer fővel növelte az antiterrorista osztagok létszámát.
Nem elvitatva, hogy Theresa May a közhangulatra és a választásokra tekintettel indította újra a migrációval és a terrorizmussal kapcsolatos kommunikációját, Corbyn esetében azt is látni kell, hogy bár igyekszik felkapaszkodni erre a vonatra, alapvetően egy puhább menekültpolitikát képvisel. Tavaly januárban még arról beszélt, hogy
a franciaországi Calais táboraiban rekedt migránsokat Nagy-Britanniának be kellene engedni, ha rokonaik élnek a szigetországban.
Azt is hozzátette, hogy szerinte legfeljebb 3000 emberről lehet szó, ami "nem túl sok", majd párhuzamot vont a náci Németországból menekülő zsidó gyermekek és az Európába illegálisan beérkező családok között.
Annak, hogy a Labour feje inkább pártolja a bevándorlást, mint ellenzi, konkrét nyoma is van: áttanulmányozva ugyanis a képvislőként leadott szavazatait az derül ki, hogy jellemzően ellene volt mindenféle szigorításnak a bevándorlást érintően.
A Tory és a Labour felfogás közti különbség másban is kiütközik, itt van a rögtön a Brexit tárgyalások mikéntje. A 61 éves Theresa May - Nagy-Britannia második női miniszterelnöke Margaret Thatcher után - bár az EU-népszavazás kampányában elődjéhez, David Cameronhoz hasonlóan a bennmaradást pártolta, ám tavaly nyár óta, miután átvette az irányítást, saját szövetségeseit is meglepő lendülettel szórta ki a kormányból Cameron EU-párti híveit.
Nem sokkal később meghirdette az azóta politikai mottójává vált programját, amely úgy szól, hogy "Brexit means Brexit", vagyis
nincs visszaút, az Egyesült Királyság ki fog lépni az Európai Unióból.
Theresa May ma kifejezetten kemény Brexit-politikát visz, amely azon alapszik, hogy az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével együtt kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról is. De ehhez mindig hozzáteszi, hogy ő csakis abból az alapállásból hajlandó elkezdeni a kilépési tárgyalásokat, hogy rossz egyezséget nem fog aláírni.
Londonban is vannak olyan politikusok, akik készek lennének bármit aláírni, csak azért, hogy legyen valamilyen megállapodás az EU-val.
Ez a kiszólás egy június eleji BBC vitában hagyta el Theresa May száját, és kimondatlanul is a munkáspárti versenytársának címezte. Igaz ugyan, hogy a 68 éves Jeremy Corbyn sem kérdőjelezi meg a Brexit-népszavazás eredményét, illetve ő is kivonná az unión belüli szabad munkaerőáramlás hatálya alól Nagy-Britanniát, de közben olyan megállapodásra törekedne Brüsszellel, amely garantálná a kereskedelmi hozzáférést az európai piacokhoz és megőrizné a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat. Mindebből viszont az következik, hogyha Corbyn hozzáférést akar az egységes piacokhoz, akkor egyúttal olyan feltételek teljesítését kell bevállalnia érte, amelyek kvázi
értelmetlenné teszik a Brexitet, hiszen minden változatlan maradna annak ellenére, hogy 17,5 millió brit egyébként a kilépésre szavazott.
Ezt a kérdést többször is megpróbálták tisztázni a Munkáspárt vezetőjével, de ő rendre kitérően válaszolt. Azt hajtogatta, hogy a pártja azt szeretné, hogy a brit gazdaság továbbra is vámmentesen hozzáférjen az európai piacokhoz.
A konzervatív miniszterelnök még április 18-án jelentette be Nagy-Britanniának, hogy készüljön fel az előre hozott választásokra. A 2015-ben megválasztott előző parlamentet May azért "nem szerette", mert nem tartotta elegendőnek azt a felhatalmazást, amellyel a brit EU-tagság megszűnéséről kellene tárgyalnia az Európai Unióval.
Az ellenzék igyekszik akadályozni a Brexit-folyamatot, kihasználva a Konzervatív Párt csekély, mindössze 17 fős alsóházi többségét, és ezért is szükséges a megerősített mandátum.
A brit politikában az egypárti kormányzás megteremtéséhez az kell, hogy az alsóház 650 képviselői helyéből legalább 326-ot megszerezzen valamelyik párt. A legutóbbi, 2015. május 7-i parlamenti választásokon a Konzervatív Párt 330, a Munkáspárt 232 képviselője jutott be a Westminsterbe.
Legutóbb 1966-ban fordult elő, hogy hivatalban lévő brit kormányfő önszántából előrehozott választásokat írt ki. Akkor Harold Wilson munkáspárti miniszterelnök alig 17 hónap után hirdetett újabb választásokat, mert pártjának mindössze négyfős többsége volt az alsóházban. Wilson számítása bevált: a voksolás után 96 fős többséggel a háta mögött alakíthatott új kormányt.
Az urnák ma este 11 órakor zárnak, péntekre virradóra pedig kiderül, hogy Theresa Maynek sikerül-e hasonló választási bravúr.