Több amerikai lap - köztük a The Washington Post és a The Wall Street Journal - információi szerint az elnök elégedetlen azzal, ahogyan az igazságügyi tárca a beutazás átmeneti korlátozásáról szóló elnöki rendelettel kapcsolatos ügyeket kezeli. Az ABC szerint a tárcavezető korábban már, nem hivatalosan ugyan, de fel is ajánlotta lemondását.
Egy, a miniszterhez közelálló, de névtelenséget kérő minisztériumi munkatárs szerint Trump és Sessions között az elmúlt hetekben nem egy alkalommal volt heves vita, kivált azt követően, hogy Sessions - miután kiderült, hogy ő is találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, de erről nem számolt be -, kivonta magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok lefolytatásából. Ezzel a döntéssel az elnök nem értett egyet, a kiszivárgott hírek szerint Sessions ekkor vetette fel lemondását.
Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője csak annyit mondott minderről, hogy "ezt nem vitatta meg az elnökkel". Az igazságügyi minisztérium szóvivője azt mondta: Jeff Sessions marad a minisztérium élén.
Donald Trump kisebbik fia közben egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy számára "a demokraták még csak nem is emberek", mert akadályozzák édesapját a programja végrehajtásában. Eric Trump a republikánusokhoz közel álló Fox televízióban fejtette ki véleményét. Anélkül, hogy nevén nevezte volna a Demokrata Párt új elnökét, Tom Perezt, Eric Trump azt mondta, hogy szerinte a pártnak nincs rátermett vezetése. "Ez a munka amúgy is sok bajlódással jár" - tette hozzá.