Trump azt mondta, hogy az Észak-Koreával szemben tanúsított stratégiai türelem elfogyott.
Együtt nézünk szembe a felelőtlen és brutális észak-koreai rezsim fenyegetésével
- mondta az elnök a Fehér Ház rózsakertjében Mun mellett állva.
Mun a szankciókon és párbeszéden alapuló, átfogó és fokozatos megközelítésről beszélt Észak-Koreával kapcsolatban.
Trump és a dél-koreai elnök egyetértett, hogy nyitottak a párbeszéd felújítására Észak-Koreával, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén.
Mun egy washingtoni előadásában arról beszélt, hogy előmozdíthatná a tárgyalásokat, ha Észak-Korea befagyasztaná nukleáris és rakétakísérleteit, és szabadon engedné azt a három amerikait, akit Észak-Koreában tartanak fogva. A megbeszélések pedig csak akkor lehetnek hatékonyak, ha Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor is részese a tárgyalásoknak, melyek célja az észak-koreai atomprogram teljes felszámolása kell, hogy legyen.