Sok kormánykatona halt meg újabb aknarobbanásban egy visszafoglalt szíriai városban

Rakka, Szíria, Szíriai Demokratikus Erők
Az Egyesült Államok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) katonái Rakkában, miután visszafoglalták a várost az Iszlám Állam terrorszervezettől.
Vágólapra másolva!
A szíriai hadsereg és a vele szövetséges milíciák legalább 16 tagja életét vesztette egy aknarobbanásban, miközben az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől nemrég visszafoglalt kelet-szíriai asz-Szukna városát fésülte át – jelentette csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Vágólapra másolva!

A londoni székhelyű civil szervezet korábbi beszámolója szerint a szíriai hadsereg és a vele szövetséges fegyveres alakulatok vasárnap foglalták vissza a várost, amely a dzsihadisták utolsó "fellegvárának" számított a közép-szíriai Homsz tartományban. A kormányerők azóta is a várost fésülik át, hátrahagyott robbanószerek, valamint megbújt dzsihadisták után kutatva.

Az Egyesült Államok vezette Szíriai Demokratikus Erők Forrás: MTI/EPA/Juszef Rabi Juszef

Szerdán

a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők és a velük szövetséges milíciák 48 tagja vesztette életét,

amikor a térség megtisztítása közben aknák és robbanószerrel megrakott gépkocsik robbantak fel mellettük.

A felszabadított közép-szíriai asz-Szukna mintegy 50 kilométerre északkeletre fekszik Palmüra ókori várostól – amit idén márciusban foglaltak vissza a kormányerők –, illetve nagyjából ugyanilyen távolságra van a szinte teljes egészében az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány határától.

Az Iszlám Állam egyre több területet veszít Szíriában, részben az Oroszország és a Hezbollah libanoni síita szervezet által támogatott kormányerők – akik a középnyugat-szíriai Hama tartományban és Rakka tartomány déli területein is harcolnak a dzsihadisták ellen –, részben pedig az amerikaiak által támogatott kurd erők és szövetségeseik előrenyomulása miatt, akik az Iszlám Állam által kikiáltott "kalifátus" szíriai székhelyének számító Rakka város visszavételére összpontosítanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!