A választási eredmények egyértelműen a Németországban 1949 óta fennálló pártrendszer válságát mutatják. A Kereszténydemokrata Unió és a bajor Keresztényszociális Unió által alkotott pártszövetség (CDU/ CSU) a várt 36-37 százalék helyett csupán 33 százalékot szerzett, amely 1949 óta a második legrosszabb eredménye.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 20,5 százalékos eredményével szintén történelmi vereséget szenvedett.
Az utóbbi hetek várakozásainak megfelelően az Alternatíva Németországért (AfD) a maga 12,6 százalékos eredményével a harmadik legerősebb párt lesz a parlamentben. A 2013-ban alakult párt bejutása a Bundestagba történelmi jelentőségű, ugyanis a második világháború vége óta nem volt példa arra, hogy a CDU/CSU-tól jobbra álló párt tagja lett volna a szövetségi parlamentnek. A három másik kispárt a 2013-as eredményekhez képest szintén pozitív mérleggel zárt: a Szabaddemokrata Párt (FDP) 10,7 százalékkal, a Baloldali Párt (Linke) 9,2 százalékkal, a Zöldek (Grüne) pedig 8,9 százalékkal értek célba.
Martin Schulz a választás estéjét az eredményeknek köszönhetően mind Németország, mind Angela Merkel, mind pedig a demokrácia számára drámai napnak nevezte, majd bejelentette, hogy a továbbiakban nem kíván koalícióra lépni a CDU/CSU-val, ehelyett ellenzékbe vonul. A történelmi vereség után Schulz nem mondott le a pártelnöki tisztségéről, viszont elmondta, hogy a szövetségi parlamentben nem szeretne az SPD frakcióvezetője lenni. Az SPD vereségének mértéke azonban azt is kétségessé teszi, hogy
Schulznak egyáltalán bármilyen beleszólása maradjon a következő időszak szociáldemokrata politikai stratégiájába.
Miután az SPD jelen állás szerint nem kíván koalícióra lépni a CDU/CSU-val, az FDP és a CDU/CSU együttes eredménye pedig nem elég a koalícióalakításhoz, Merkel látszólag csak akkor kerülheti el a kisebbségi kormányzást, ha a Zöldekkel és az FDP-vel együtt alkot kormányt. (Az AfD-vel és a Linkével korábban kizárta a szövetségkötést.) A két kispárt nem zárkózik el a koalíciós tárgyalásoktól, azonban feltételekhez köti azokat. A Zöldek esetében a megegyezésnek legfeljebb a magát esetleg társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekben megmakacsoló CSU állhat útjában; az FDP részéről azonban Merkel két Achilles-sarka: a menekültügy/bevándorláspolitika és a kétsebességes EU (más néven az Eurozóna elmélyítése vagy mag-Európa-) koncepciója jelentenek kardinális különbségeket.
A Bundestagba meggyőző teljesítménnyel visszajutott Szabaddemokraták ugyanis
a menekült- és bevándorlásügyi kérdésekben a rend és szigor pártján állnak,
gazdasági elképzeléseikben pedig határozottan elzárkóznak attól, hogy Németország a francia (és mediterrán) elképzeléseknek megfelelően további pénzügyi kockázatközösségekbe kerüljenek a fegyelmezetlenül gazdálkodó Eurozóna-tagokkal.
Amennyiben a szociáldemokraták ragaszkodnak az ellenzékbe vonuláshoz (erre azért nem vennénk mérget), Merkelnek nem marad alternatívája, így a két kispárt a tárgyalások során helyzeti előnybe kerülhet. Amennyiben az SPD-t mégis sikerül egy elhúzódó és kimerítő hárompárti koalíciós tárgyalássorozat végén B-tervként előhúzni a kalapból, úgy a kancellár a CDU/CSU szövetség támogatottságának további erózióját segíti elő. A Jamaica –koalíció ugyanakkor instabilitást hozhat, valamint bizonyossá teszi, hogy a 2019-es EP-választásokig és a Juncker-féle Európai Bizottság kifutásáig nem történnek majd érdemi lépések a kétsebességes Európa irányában.
A vasárnapi választáson rövid haldoklás után kimúlt a CDU/CSU pártszövetség több évtizedes stratégiája, mely szerint tőlük jobbra nem lehet számottevő politikai erő. Bár bizonyos szempontból az FDP is a CDU-tól jobbra helyezkedik el, igazán az AfD sikere borította fel az eddigi felállást. Alexander Gauland, az AfD egyik listavezető jelöltje már a választás estéjén bejelentette, hogy a frissen parlementbe jutott párt
már a törvényhozásban is Angela Merkelt veszi majd célba a következő időszakban.
Gauland úgy nyilatkozott, hogy meg fogják változtatni az országot, Angela Merkel részükről erős ellenzékre számíthat.
Érdemes kiemelni, hogy az AfD rendkívüli média-ellenszélben érte el 12 százalék feletti eredményét, mostantól azonban immár nekik is alanyi jogon jár az eddig megvont médiafigyelem. A Bundestagban ráadásul a napirend meghatározásának lehetőségével is élnének, többek között különleges vizsgálóbizottságok kezdeményezésén keresztül.
Az AfD ugyanakkor könnyen saját maga legnagyobb ellenfelévé is válhat: a párt elnöke, Frauke Petry már korábban is elhatárolódott párttársai egyes a kijelentéseitől, és néppárti irányba szerette volna tolni a pártot. Petry hétfőn reggel bejelentette, hogy a Bundestagban nem lesz AfD frakciójának tagja. Célja ugyanis felkészíteni a pártját arra, hogy 2021-ben kormányzóképes erővé válhasson, ezzel pedig valószínűleg megkezdődött a párton belüli konfliktusok eszkalációja.
Angela Merkel az első eredmények közzététele után elismerte, hogy jobb eredményre számított, az AfD pedig nagy kihívást jelent majd a német politika számára. A kancellár hozzátette, hogy részletes elemzést kell készíteniük az AfD sikerének okairól, és jó politikát folytatva a CDU/CSU pártszövetségnek vissza kell nyernie a szélsőjobboldalinak nevezett párt szavazóit. Angela Merkel kijelentését hallgatva felmerül a kérdés, hogy a pártszövetség miért nem készített már korábban részletes elemzést az AfD népszerűség növekedésének okairól, és az SPD-hez hasonlóan miért kezelte tabuként a migránsok beáramlásának kérdését, annak ellenére, hogy mind a német, mind az európai választók a legégetőbb gondok egyikeként látják a kérdést.
A kancellárnak az egymást követő, szélsőséges iszlamisták által elkövetett terrorista támadások utáni nyilatkozatai, miszerint Európa nem hagyja magát megfélemlíteni,
minden bizonnyal nem tűntek hitelesnek a német választók számára.
Sokat ronthatott a képen az is, hogy néhány száz kilométerrel keletre és délre, a lengyel és magyar kormányok a kemény retorika mellett valódi és kézzelfogható eredményeket értek el a szigorú bevándorláspolitika és a külső határok következetes védelme révén.
Erre engednek következtetni az Infratest Dimap közvélemény-kutató választások után közzétett felmérései. Az adatok alapján a megkérdezettek 60 százaléka szavazott csalódottságból az AfD-re, míg csupán 31 százalékuk meggyőződésből. A CDU korábbi szavazóbázisából 980 ezer, a szociáldemokratákéból pedig 470 ezer választó szavazott idén az AfD-re, a 2013-as választáson otthon maradó szavazók közül pedig 1 millió 200 ezer választotta az AfD-t. A 2017-es választás másik nagy nyertese az FDP, mely az AfD szavazótáborát kivéve mindegyik párttól és a korábban otthon maradóktól is csak szavazókat vonzott, s nem veszített.
Az AfD szavazóbázisát tekintve fontos kiemelni, hogy a párt a keleti tartományokban a legnépszerűbb.
Közülük is kiemelkedik Szászország, ahol a párt 27 százalékos eredménnyel az első helyen végzett.
Németország következő kancellárját bizonyosan Angela Merkelnek hívják majd, a CDU/CSU szövetség pedig a legnagyobb erő lesz a kormányban és a Bundestagban egyaránt. A következő négy év keresztény-konzervatív pártszövetsége azonban nem folytathatja ugyanott, ahol 2017-ben abbahagyta:
a megengedő migránspolitika maradványait biztosan, az EU kétsebességessé alakítását pedig valószínűleg fel kell adnia Merkel kormányának.
A német társadalom önbesorolása alapján is jobbra tolódott – a közép mágikus vonzásából kitörve ideje volna tehát a jobboldalnak is hazatalálnia. Az alternatíva a középpárti lét, és a német belpolitika kaotikussá válása.
Szerzők:
Osztrovszky Edina, nemzetközi elemző, Századvég Alapítvány
Szabó Dávid, külügyi igazgató, Századvég Alapítvány