Szijjártó: Kiállunk a magyar érdekekért a határon túl is
![PEJCINOVIC BURIC, Marija; Szijjártó Péter](https://cdn.origo.hu/2023/12/_nHChx-PycmGjofeRjJ-dCIXpytFPsD2w4dgluc6hro/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MyYjdlODMzNzRhZTQ4MDI4ZmM0ZjhkMjQ4YzMyMGJk.webp)
Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán vesz részt New Yorkban. A tárcavezető beszédében kifejtette, hogy a magyar külpolitika nem hagyja magára a határon túl élő magyarokat. Mint mondta:
a végsőkig kitartunk, és nem engedjük, hogy a környező országokban folyamatosan a magyarokat sújtó döntéseket hozzanak”.
Ugyanakkor csalódást keltőnek nevezte a marosvásárhelyi iskolával kapcsolatban történteket, hiszen „a két ország között az elmúlt időszakban reményre okot adó, pozitív folyamatok indultak meg, és a két ország gazdasági egymásrautaltsága is világos”.
Szijjártó beszélt arról is, hogy a marosvásárhelyi iskola működése kizárólag a román kormány jóindulatán és politikai akaratán múlik.
Többek között ezért sem fogadhatók el a román kormány által előhozott külső tényezőkre hivatkozó magyarázatok.
Magyarország továbbra is elvárja Romániától, hogy tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az iskola működhessen.
A magyar kormány addig nem támogatja Románia OECD-tagságát.
Horvátországra is kitért nyilatkozatában a miniszter, miszerint: „egyértelmű és elvi álláspontja van Magyarországnak”. A horvát kormány a Mollal szemben nemzetközi választóbizottsági eljárást indított, melyet elveszített. Ám az ítélet végrehajtása helyett a döntést figyelmen kívül hagyta. Szijjártó megjegyezte,
amíg Horvátország semmibe veszi az ilyen döntéseket, addig a magyar kormány nem tudja támogatni az ország felvételét az OECD-be.
Lehet, hogy újdonságként hat, hogy a magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért, azonban a jövőben ez mindig így lesz, és itt az ideje, hogy ehhez mindenki szokjon hozzá - zárta gondolatait Szijjártó Péter.