Áder János a zentai ünnepségen úgy fogalmazott:
Ahogy 320 évvel ezelőtt, úgy ma sem mindegy, hogy milyen békét kötünk egymással, a körülöttünk élőkkel, végső soron önmagunkkal, és hogy mit hagyunk örökül az utánunk jövőknek. Nekünk, kései utódoknak, az a feladatunk, hogy egymás megbecsülésével őrizzük sokszínű hagyományainkat, kulturális örökségünket.
Áder János ünnepi beszédében kifejtette: nem mindegy, hogy az utódok mit hagynak hátra. Véres indulatokat vagy tiszteletet egymás teljesítménye iránt, kicsinyes ellenségeskedést vagy közös célokat, részvétlenséget a bajban vagy európai összefogást, a 20. század sok-sok embertelenségét vagy a 21. század őszinte bocsánatkérését, a cinizmus sötét árnyait vagy annak bizonyságát, hogy hazánkért, közösségeinkért, európai kultúránkért érdemes közösen küzdenünk.
A magyar köztársasági elnök végül leszögezte:
Szerbia és Európa számíthat Magyarországra.