Az ENSZ-közgyűlés általános vitájában első alkalommal részt vevő Donald Trump amerikai elnök előzőleg azzal vádolta Iránt, hogy „erőszakot, vérontást és káoszt exportál”, s arra törekszik, hogy Jemenben, Szíriában és a szunnita-síita szembenállástól fertőzött térségben máshol is kiterjessze befolyását.
„Nem engedhetjük meg egy gyilkos rezsimnek, hogy folytassa ezt a destabilizáló tevékenységét, miközben veszélyes rakétákat épít. És nem tarthatjuk magunkat egy megállapodáshoz, ha az egy nukleáris program esetleges kibontakozását leplezi” - mondta Trump. A legkeményebb szavakat ugyanakkor arra, a világ hat hatalma által 2015-ben Iránnal kötött paktumra tartogatta, amelynek keretében Teherán beleegyezett, hogy korlátozza nukleáris programját az ellene hozott nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe.
Az Iránnal kötött egyezség az egyik legrosszabb és legegyoldalúbb tranzakció volt, amelyben az Egyesült Államok valaha részt vett.
Őszintén, az a megállapodás szégyen az Egyesült Államokra” - mondta.
Külügyminisztere, Rex Tillerson ennél is tovább ment, amikor a Fox News amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva kedden azt mondta, hogy a megállapodást meg kell változtatni, máskülönben az Egyesült Államok nem fogja tartani magát ahhoz. Szavai szerint különösen
aggodalomra ad okot a megállapodás záradéka,
amelynek értelmében az iráni nukleáris programra előírt korlátozások egy része lejár majd 2025-től kezdve. „Ha tartani akarjuk magunkat az Iránnal kötött megállapodáshoz, akkor abban változtatásokat kell eszközölni” - tette hozzá Tillerson, aki szerint a záradékban szereplő rendelkezések megtartásával az egyezményt nem lehet ésszerűen végrehajtani. „Ez olyan, mintha újra odébbrúgdosnánk a konzervdobozt az úton, hogy majd valaki másnak kelljen foglalkoznia vele” - mondta.