Tucatnyi szervezet közt oszt szét egymillió dollárt Donald Trump

donald trump melanie repülőgép air force one
Trump lejjebb szorítja az új különgép költségeit
Vágólapra másolva!
Donald Trump, amerikai elnök és felesége Melania egymillió dollárt fordít arra, hogy segítse a Harvey hurrikán károsultjait. Ezt már korábban bejelentették, most megnevezték azta  tucatnyi szervezetet, amely a pénzt kapja.
Vágólapra másolva!

Az elnöki házaspár bejelentése szerint az adományuk nagy része a Vöröskereszthez és az Üdvhadsereghez kerül majd. Mindkét segélyszervezet 300 ezer dollárt kap.

A támogatott szervezetek közé tartoznak gyermekvédő, veterán és keresztény szervezetek is. A pénz Donald Trump magánvagyonából származik.

A Trump házaspár Forrás: AFP/Mandel Ngan


"Az elnök és a first lady személyesen láthatták ezen szervezetek egy részének munkáját, amikor meglátogatták a hurrikán túlélőit, az elsőként a helyszínre kiérkezett mentőalakulatok munkatársait, az önkénteseket, a szövetségi, állami és helyi szakembereket.És, mint mondták

– mondta Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője. Donald Trump augusztus végén jelentette be, hogy egymillió dollárt ajánl fel saját vagyonából a természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére. A szóvivő akkor a sajtó munkatársaitól kért javaslatokat arra, hogy mely szervezetek munkájának támogatására fordítsák az összeget.

.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!