Az amerikai központú gyorsétterem-hálózat kedden azt is bejelentette, hogy főként a kisebb városokban akar terjeszkedni.
A napokban lezárták azt az ügyletet, amelynek keretében
a McDonalds kínai érdekeltsége 80 százalékát eladta a kínai állami Citic befektetési csoportnak és az amerikai Carlyle-csoportnak.
Ezáltal csökken ugyan a közvetlen bevétel, de mérséklődnek a költségek is, a licenszdíj-bevétel pedig erősen megnő.
A McDonald's-nak világszerte 37 ezer étterme van,
ebből 14 ezer az Egyesült Államokban.
Az amerikai üzletmenet lanyhulása miatt több gyorsétterem-társaság fordult Kína felé, a Starbucks például azt tervezi, hogy 2021-ig 5000 kávézót nyit Kínában. Néhányan azonban nem boldogulnak, a Yum!Brands, a KFC és a Pizza Hut tulajdonosa külön társaságba szervezte ki 7500 kínai üzletét, miután nem tudott gátat vetni az eladások csökkenésének.