Összehányva találták meg a szlovák elnök repülőgépét
![Robert Kalinak](https://cdn.origo.hu/2023/12/KH8MuxRrOTb6C9N0_sDEhoxNWXIgVETGhSkxFBlH-LA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxZTIwMzZhMTBlZDQ2MWNiZmI5MmZhYTNkMGI1NTk5.webp)
Kiska nemrég tért haza mexikói útjáról, az eset vélhetően akkor történt, írja a pozsonyi Új Szó.
Kaliňák visszautasította az államelnök vádjait, miszerint visszaélne hatalmával, és befolyásolni próbálná a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkáját. Azt is tagadja, hogy háborút indított volna Kiska ellen. A viszonyukat az államfővel komplikáltnak nevezte. Szerinte ennek az az oka, hogy ő
visszautasította az elnöki hivatal néhány különleges óhaját, mint például a legdrágább luxus Mercedest, masszázsülésekkel.
A belügyminiszter hozzátette, arra biztatta Kiskát, hogy csak munkalátogatásokra használja a kormánygépet, ha pedig haza akar menni vele Poprádra, akkor fizesse meg annak a költségeit. Az államfő az első számlát ugyan kifizette, de a másodikat viszont nem.
Andrej Kiska már reagált Kaliňák vádjaira, amelyeket szánalmasnak nevezett. Szerinte
nem az elnöki hivatal munkatársa hányta össze a gépet, hanem a küldöttség egy tagja,
aki már Mexikóban is gyomorproblémákkal küzdött, és orvosi ellátásra volt szüksége.
Az kormánygép magáncélra való használatáról pedig azt mondta, hogy
az elnöki hivatal nem kapott soha számlát,
a rendőrség tájékoztatása szerint pedig nincs különbség szolgálati és magánút között, mert őt valamennyi útján testőrök kísérik és védik állandó jelleggel.