Házi őrizetbe helyezte egy kijevi bíróság Szaakasvilit

SZAAKASVILI, Miheil
Kijev, 2017. december 17. A hazájában hatalommal való visszaéléssel vádolt Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök (k) ukrán ellenzéki tüntetők nagygyűlésén vesz részt Kijevben 2017.december 17-én. A megmozdulás résztvevői a parlamenti mentelmi jog megszüntetését és a törvényhozás választási rendszerének megváltoztatását, valamint korrupcióellenes bíróság felállítását követelik. (MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
Vágólapra másolva!
Az illetékes kijevi bíróság részleges házi őrizetet rendelt el Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzónak, egykori georgiai elnöknek, ami azt jelenti, hogy éjszakánként, azaz este tíz és másnap reggel hét óra között nem hagyhatja el az otthonát.
Vágólapra másolva!

A fellebbviteli bíróság ezzel részben jóváhagyta az ügyészség fellebbezését az első fokú bírósági döntéssel szemben, amely azt mondta ki, hogy a politikus az ellene folyó büntető eljárás alatt szabadlábon védekezhet.

Az éjszakai otthon tartózkodásra vonatkozó előírás mellett a bíróság megtiltotta Szaakasvilinek, hogy ügyészi engedély nélkül elhagyja Kijevet,

továbbá kötelezte őt arra, hogy minden hatósági kihallgatáson, bírósági ülésen megjelenjen.

Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, Georgia ex-elnöke Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

A döntést a bírósági tárgyalás helyszínéről tudósító UNIAN hírügynökség szerint a volt georgiai államfő és hívei - nemtetszésüket kifejezve - hangos kiabálással fogadták, ami miatt nem volt tisztán hallható a felolvasott határozat.

Így egyelőre nem tudni, hogy a határozat mennyi időtartamra szól, és azt sem,

kell-e a részleges házi őrizet alatt a politikusnak olyan karperecet viselnie, amely jelzi a rendőrségnek azt, ha elhagyja a lakását.

Az ukrán főügyészség tavaly indított eljárást Szaakasvili ellen, akit azzal gyanúsít, hogy erőszakos hatalomátvételre készült Ukrajnában a 2014-ben megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetéssel együttműködve.

2017 decemberében az ukrán hatóságok végül őrizetbe is vették, de az illetékes kijevi bíróság első fokon úgy határozott, hogy az ellene folyó eljárás alatt szabadlábon védekezhet.

A politikus őrizetbe vétele csak másodjára sikerült,

az első alkalommal ugyanis hívei összecsaptak a rendfenntartókkal, és kiszabadították őt a rabszállító autóból kijevi belvárosi lakása előtt. A letartóztatás előtt Szaakasvili felment annak az épületnek a tetejére, amelyben a lakása van, és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik onnan. A rendfenntartók a tetőn vették őt őrizetbe.

Szaakasvili 2004 és 2013 között volt Georgia államfője. Mandátuma lejárta után külföldre távozott.

Petro Porosenko ukrán elnök 2015 májusában Odessza megye kormányzójává nevezte ki.

Ekkor Szaakasvili felvette az ukrán állampolgárságot, lemondva a georgiairól.

Később viszont megromlott viszonya az ukrán elnökkel, és Porosenko tavaly nyáron megfosztotta őt ukrán állampolgárságától, aminek következtében a politikus hontalanná vált, és elhagyta Ukrajnát.

Tavaly szeptemberben azonban visszatért az országba, ahová gyalogosan, híveivel körülvéve, jogellenesen kelt át a lengyel-ukrán határon.

Ezt követően több demonstrációt szervezett a kijevi vezetéssel szemben az általa Ukrajnában alapított Új Erők Mozgalma nevű ellenzéki párttal,

amelynek támogatói - néhány tucatnyian - már hónapok óta az ukrán parlament közelében sátoroznak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!