Visszaköltözhetnek Németországba az Iszlám Állam terroristáinak gyerekei

Iszlám Állam IS ISIS gyerek gyerekek
Gyerekkatonák
Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam (IÁ) szíriai és iraki területeinek visszafoglalása után egyre többen térnek vissza Németországba, főként a dzsihadisták feleségei és gyerekei - írja a Deutsche Welle.
Vágólapra másolva!

A német közvélemény jelentős része azt követeli, hogy a Közel-Keletről visszatért terroristafeleségek gyerekeit vegyék állami gondozásba, máskülönben ők is radikalizálódhatnak.

Az Iszlám Állam zászlója Forrás: AFP/Tauseef Mustafa

Németország több tartományában

hoztak létre olyan központokat fiatalok és gyerekek számára, ahol az iszlám radikalizációt akarják megelőzni,

illetve a már szélsőséges eszméket terjesztőket próbálják meg jobb belátásra téríteni.

Az egyik ilyen az Észak-Rajna-Vesztfáliában lévő deradikalizációs központ vezetője. Nora Fritzsche szerint ugyanakkor számos ok akadályozza a gyerekek állami gondozásba helyezését. Például csak azért, mert a szülők az Iszlám Állam területéről tértek vissza, még nem lehet a gyerekeiket elszakítani tőlük.

A központban csak a kiskorúak állapotát szokták vizsgálni, a szüleikét nem.

Fritzsche azon a véleményen van, hogy ő és a munkatársai pontosan látják, nagyon sok muszlim gyereknek nem adatik meg, hogy normális körülmények között nőjön fel ilyen háttérrel, de az állam nem tudja garantálni mindenki számára az ideális nevelést.

A német törvények értelmében, ha valamelyik szülőt elítélték bűncselekmény miatt, az sem elegendő ok a gyerekek állami gondozásba helyezéséhez.

Ráadásul a németországi bíróságok szerint, az Iszlám Állam terroristáival összeházasodott nők nem követtek el bűncselekményeket, mert őket nem kötelezték – a férfiaktól eltérően – eskütételre az IÁ mellett.

Az ügyészek viszont most azt szeretnék elérni, hogy

a dzsihadista feleségeket is állítsák az igazságszolgáltatás elé, arra hivatkozva, hogy belülről erősítették a terrorállamot,

mint a muszlim harcosok házastársai, akik a gyerekeket szélsőséges ideológiák szellemében nevelik fel.

Az Iszlám Állam gyerekkatonái Forrás: YouTube

A berlini kormány információi szerint 2012 óta nagyjából 960 ember csatlakozott az Iszlám Államhoz, közülük minden ötödik nő. Harmaduk már visszatért Németországba. A német biztonsági szolgálatok szerint mindegyik nőnek van legalább egy gyereke.

A pontos szám azért nem ismert, mert a német belbiztonsági szolgálat 14 éven aluli gyerekekről nem gyűjthet információkat.

Azt sem lehet tudni, hogy hány gyerek született az IÁ egykori területén.

Hans-Georg Maaßen, a német belbiztonsági szolgálat főnöke, nemrég arról beszélt, hogy

Léteznek olyan videofelvételek, amelyeken gyerekek fejezik le az áldozatukat. Maaßen szerint a terrorszervezet propagandája a harcosok új generációjának mutatja be őket, akik brutálisak és gátlástalanok.

Emiatt potenciálisan veszélyesek lehetnek mikor visszatérnek Németországba, ott pedig másodgenerációs dzsihadistákká válhatnak.

Thomas Mücke, a Violence Prevention Network (Erőszak-megelőzési Hálózat) igazgatója szerint viszont ezek a gyerekek nincsenek igazából radikalizálódva, ők csupán áldozatok, akiknek szorgalmazni kellene az integrációjukat. Mücke a gyerekeket német óvodákba és iskolákba íratná be, ahol napi kapcsolatban lehetnének a helyiekkel.

Ennek a lépésnek biztonsági kockázatairól persze egy szót nem nyilatkozott.

Feltevődik a kérdés, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik a közel-keleti tartózkodásuk alatt túl kicsik voltak ahhoz, hogy bármire is emlékezzenek, de amikor kamaszkorba érnek, rájönnek, hogy az apjuk az Iszlám Állam katonája volt.

Az Erőszak-megelőzési Hálózat igazgatója azon a véleményen van, hogy a kamaszok ennek hatására nem radikalizálódnak, hanem megtanulják kritikusan szemlélni a szüleik cselekedeteit, a minél jobb integrációjukért pedig a német társadalom is felelős.

Iszlám Állam gyerekkatonája kivégzés közben Forrás: Origo

Az elmúlt évek tapasztalatai azonban nem igazolják a német liberális szervezet vezetőjének az optimizmusát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!