Szétcsúszás és hótámadás a francia Alpokban

Fesztiválozni indultunk Franciaországba, kíváncsiak voltunk, hogy milyen lesz a 11. Snowattack. Fesztivál helyett azonban egy gimnáziumi sítáborba, egyetemi bolondériába botlottunk, gyönyörű tájakkal, vidám hangulattal, nagy bulikkal, de olykor kínos pillanatokkal. Elvárásaink elefántcsonttornya egyszerűen ránk dőlt, bár az is igaz, hogy nem feltétlenül mi voltunk a célközönség. Élménybeszámoló.

Az élet (vagy legalábbis néhány szelete) sok szempontból csupán megközelítés kérdése. Hogyan látunk, hogyan értelmezünk dolgokat, milyen tapasztalatok gyűltek össze a hátunk mögött, mennyire vagyunk rugalmasak, vagy éppen bölcsek. Hosszan sorolhatnám még. A lényeg, hogy egy adott élmény befogadásánál nagyon sok múlik rajtunk. Meg persze a megfelelő értelmezésen. A Snowattack-kel kapcsolatban egyértelmű, hogy hibáztunk, mi ugyanis azt hittük, hogy egy fesztiválra megyünk. Oké, a rendezvény nevében benne van a fesztivál szó is, ez igaz, de annyira nem releváns.

15 évnyi könnyűzenei, külföldi-belföldi fesztiválélménnyel a hátunk mögött egy leheletnyit másra asszociálunk, mint amit Les Orres-ban megéltünk.

Ha azonban azt mondjuk, hogy ez egy gimnáziumi, kora egyetemi

bolondéria és egy hétnyi ökörködés, sítáborozgatás, csúszás megfűszerezve hébe-hóba némi ahogy-esik-úgy-puffan hangulatú zenei élménnyel, akkor teljesen rendben van.

Persze egy-két anomálián még ebben az esetben is fenn tud akadni az egyszeri hótámadó, de azt őszintén be kell látni, hogy nem feltétlenül mi, harmincasok vagyunk a célközönség.

Bikinis csúszás után Les Orres-ban Forrás: Snowattack FB

A dolog ott kezdődött, hogy az 56-osok terén, az indulásra váró buszok között állva hallgattuk a hangosbemondót, amely szerint induljon a féktelen bulitúra, az őrület, a jókedv és kétség se férjen hozzá, hogy már a buszokon indokolt a fesztiválhangulat.

Ennek jegyében ingyen jégerek érkeztek, pukkant a pezsgő, támadjuk meg a havat, induljon a Snowattack!

Náksi Attila elhelyezi az ütemeket a tánctéren Forrás: Snowattack FB

Egy 18 órás buszutat követően landoltunk 1800 méter magasan, Les Orres-ban, egy csöpp francia faluban, az Alpok egyik síparadicsomában.

A környezetre szavak nincsenek.

Az igazság az, hogy akár a horkoló nyulak egyhetes csöndes szeánszát is megrendezhetnék itt, a minket körülölelő hófödte hegycsúcsok, pazar völgyek és mennyei tájak ugyanis elviszik a hátukon az egész hóbelevancot.

Rudimental DJ set a Snowattack karneválján Forrás: Snowattack FB

Aki járt már sítáborban, vagy közepesen igényesnek nevezhető hegyi szálláson, az nem lepődik meg semmin. Aki csak lapos vidékeken megrendezett fesztiválokon pallérozódott, annak azért meglepetést okozhatott az első néhány óra a Snowattack-en. Mondjuk az olyan apróságok, mint a korábban lefoglalt, de a fesztivál idejére már elérhetetlenné vált apartman (konkrétan az orrunk előtt kerekedett ki egy ilyen sztori), az, hogy vécépapír és ágyneműhuzat nincs a szálláson, az, hogy ágyanként 100 euró kauciót kellett fizetni ("értelemszerűen", ha kinyithatós kanapéról van szó, amelyiken ímmel-ámmal elfér két ember, akkor az két ágynak, tehát 200 eurónak számít). Ez utóbbi azért is fontos, mert ha a féktelen fesztiválhorda valamely tagja a nagy őrületben elhány valahová egy kiskanalat, akkor van miből levonni a 3 eurós (!!!) összeget. Nem is rossz 1000 forint egy alumínium kiskanálért, amely azért mégsem Villeroy & Boch. Belegondolni sem merek abba, hogy az ágyneműrendőrség mit vert volna a nyakunkba, ha nem viszünk magunkkal ágyneműhuzatot. A szőr feláll a hátamon. (Tegyük hozzá, hogy a szervezők előre figyelmeztettek erre!)

Lost Frequencies elvisz magával egy képet emlékbe Forrás: Snowattack FB

Ha viszont az egészre egy kedves, Franciaországba kiszervezett osztálykirándulásként tekintünk, akkor tényleg egészen szerethetővé válik a rendezvény. Merthogy gimis vagy egyetemi buliként egészen félelmetesen izgalmas az egész és egy hihetetlen élmény.

Hiszen gondoljunk csak bele! A huszas éveink elején felpattani a boardra a haverokkal, nagyokat csúszni 2800 méterről, élni a lazulást, hallgatni az agymasszírozó basszusokat a hüttéknél, közben kortyolgatni a jópofa söröket és rumokat, süttetni az arcunkat a rettenetesen imádnivaló hegyi napsütésben, szívni a tüdőpukkasztóan friss levegőt...

hát az ember lelke olyan mélyen lenyugszik, hogy onnan semmi fel nem vakarja már.

Esténként meg? Csúszás után pici pihenés, visszahúzódni a haverokkal, vagy az újonnan szerzett cimborákkal a szálláson, iszogatni az útra hozott olcsó vodkát, nagyapa házipálinkáját, főzni a spagettit, hordozható hangszóróról prüntyögtetni az elektronikus zenét, majd lebotorkálni a bulikába és hajnalig önfeledten ugribugrizni. Másnap pedig ugyanezt elölről kezdeni...meg azután...és azután.

Egy héten át. Őrült jó dolog! De most komolyan.

Egy snowattacker csusszan a francia Alpokban a délutáni napsütésben Forrás: Snowattack FB

Azonban nekünk, nyári fesztiválokon edződött harmincasoknak már picit nyűgös, elismerjük. Lebotorkálni a bulihelyre a nem ritkán balesetveszélyesen csúszós járdán (Hiába sózták, erre jobban kellene figyelni, akkor is, ha transzfert is biztosítottak bizonyos időközönként, például törni a jeget, stb.), majd ott azt tapasztalni, hogy egy gimnáziumi tornaterem hangulatát idéző helyen az örökifjú, de azért már mégis negyvenes éveit taposó Animal Cannibals tagjai hátrafordított baseball-sapiban adják egymás után David Guetta-t, Dorinát, Splash-t, megy a Buli, Buli, Buli - így csupa nagybetűvel... van benne némi irónia, na! Úgy érezhetjük magunkat, mint valami Kusturica-film téli változatában.

Persze, van abban némi truváj, hogy Malackáknak öltözőtt partiállatokkal önfeledten üvöltjük a francia éjszakába, hogy napfényjárjaátaszívemújra csakegyszálbikinithoztamelazútra,

megy a szétcsúszás, totyorgás, de közben azért nem lepett volna meg, ha partydisznóvágás vagy takonylabda-eregetés is a programpontok között szerepelt volna.

Jön a buli, buli, buli! Forrás: Snowattack FB

Zavarbaejtő rendezvény ez a Snowattack, na! Igazi kihívás összegezni, hogy mi megy ott, mert

nem akarunk túl szigorúak lenni, hiszen alapból nagyon szerethető.

A magyarországi nagy fesztiválokhoz persze nem szabad hasonlítani. Ezt kár is szépíteni. Más kérdés, hogy a Sziget-csoport elég magasra helyezte a minőségi lécet, így a Sziget-Sound-Volt trió felől közelíteni a Snowattack-hez egyértelműen butaság. Meg rossz érzés mások verejtékes munkáját kritizálni. Nem egy hálás feladat. Feltételezhetően sok szervezéssel jár egy ilyen esemény összehozása. Csak az a baj, hogy ez volt, hogy nem látszott. Síelni, snowboardozni baromi jó dolog. Ha valaki csak ezért megy ki, akkor nem éri csalódás.

Szuper a pálya, gyönyörű a környezet, nagy élmény. Ha emellé opcionálisan választjuk azt, hogy esetleg leszédülünk megnézni mondjuk Rudimental-ék dj-zését, vagy az imádnivaló Lost Frequencies-t, netán tombolunk a Hősökre, akkor ez egy tényleg tök jó rendezvény.

Ha viszont ennél többet vagy mást várunk, akkor azért jöhetnek csalódások. Nem feltétlenül a szervezők hibája, hogy néhány dolgot (például a 100 eurónyi kauciókat) készpénzben kérnek a hótámadóktól, közben pedig néhány kilométeres körzetben egyetlen ATM található, és nem a szállások közelében.

Nem tudom, hogy mennyire szokatlan, nekem mindenesetre furcsa volt az, hogy az előző esti főfellépőnek (Rudimental) fél órát kellett várniuk mindenféle tájékoztatás nélkül a reptéri transzferükre

- összesen háromnegyed órányi csúszással el is indulhattak. Ezt az egészet onnan tudjuk, mert együtt várakoztunk velük. Ez persze már nem érinti a fesztiválozókat közvetlenül, de azért kínos volt végignézni.

A lényeg, hogy a Snowattack lehet egy jó fesztivál (és persze sokaknak az idei is felejthetetlen élmény és emlék marad, ez biztos), de akkor arra tényleg rá kell készülni. Mi nagyon drukkolunk, sok lehetőség van még ebben. A Snowattacket nem úgy ajánlanánk, mint egy klasszikus fesztivált, viszont ha úgy tekintünk rá, mint egy őrült sítáborra, egy nagy bulira és egy szédült ökörködésre a francia Alpokban, akkor egy igazán jó élmény és kellemes emlék maradhat.