Első látásra a szekuláris Szíria és a teokratikus Irán között nem sok hasonlóság van.
Ennek ellenére – a 2015-ös orosz beavatkozásig – éppen Teherán akadályozta meg Aszad bukását.
Az iráni rezsim fegyvereket, pénzt, titkosszolgálati információkat, katonai tanácsadókat, és ami a legfontosabb, hadosztályokat bocsájt Damaszkusz rendelkezésére. Az utóbbiak az Iszlám Forradalmi Gárda, a síita milíciák és a Hezbollah nevű terrorszervezet harcosai.
Mivel a szunnita dzsihadisták – például az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front – elleni küzdelem miatt a polgárháború vallási jelleget is kap, ezért
Teherán úgy tüntetheti fel magát, mint a síita érdekek védelmezője.
Aszad elnök egyébként alavita vallású, ami a síitizmus egyik szektája. Szíriát az alavita elitek irányítják, a helyi keresztények informális támogatásával.
Teherán és Damaszkusz szövetségének persze vannak pragmatikusabb okai is, például az amerikai befolyás gyengítése a Közel-Keleten, Izrael hatalmának a visszaszorítása, továbbá Irak megmaradt hadállásainak a letörése.
A legfontosabb azonban Szaúd-Arábia és az általa vezetett Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács hatalmának a csökkentése.
Geostratégiai szempontból is fontos Iránnak Szíria, mivel területi kapcsolatot jelent a befolyása alatt lévő Libanonnal és az azt domináló Hezbollahhal.
Amikor úgy tűnt, hogy a szír elnök elveszti a polgárháborút, akkor megjelent a hadszíntéren Putyin. Moszkva 2015-től nyújt katonai segítséget Damaszkusznak. Az oroszok hivatalos álláspontja szerint az
elsődleges célpont az Iszlám Állam volt, de a gyakorlatban minden Aszaddal szembenálló fél ellen fellépnek.
A szír polgárháború abban segített Putyinnak, hogy az ukrán konfliktus után megmutathassa, hogy hazája nincs elszigetelve a nemzetközi közösségen belül. A kooperáció természetesen Aszadnak is nagyon hasznos, mivel orosz segítséggel jelentős területek szerzett vissza.
Moszkva legnagyobb győzelmei Alleppóban és Palmürában voltak.
A Földközi-tenger medencéjében az egyetlen orosz katonai bázis a szíriai Tartúszban található, ennek védelme Oroszország régióbeli hatalmi törekvései szempontjából létfontosságú.
A rijádi vezetést aggodalommal tölti el, hogy az amerikaiak 2003-as iraki beavatkozása óta folyamatosan nő legfőbb riválisuk, Teherán befolyása a térségben.
A szaúdiak célja, hogy éket verjenek Irán és Szíria közé.
A polgárháború kirobbanása óta Rijád masszívan támogatja az Aszad rendszerével szemben fellépőket. Azt akarják elérni, hogy megdöntsék a damaszkuszi rezsimet és egy szaúdiakkal szimpatizáló új politikai elitet juttassanak hatalomra.
Ezért Rijád az Iszlám Államnak is küldött fegyvereket, illetve pénzt.
A szír konfliktust ebből a szempontból úgy kell értelmezni, mint egy helyettesítő háborút Irán és Szaúd-Arábia között.
A polgárháború 2011-es kitörése előtt Erdogan és Aszad viszonya kimondottan jónak volt tekinthető. A polgárháború következtében azonban minden megváltozott,
Ankara legfőbb célja azóta a damaszkuszi rezsim bukásának az elősegítése.
Ezért működtek együtt a törökök az Iszlám Állammal és más dzsihadista szervezetekkel is. Most Erdogan azt akarja elérni, hogy megsemmisítse a kurdok állásait a régióban, mert
ha létrejön egy erős autonóm, vagy netán önálló Kurdisztán, az a törökországi kurdokat arra késztetné, hogy csatlakozzanak ehhez az államhoz.
Török szempontból nézve Ankarának akkor is megéri hosszabb távon felmorzsolni a kurdokat, ha közben megromlik a viszonya a NATO szövetségeseivel és magával az Egyesült Államokkal.
Erdogan a háború utáni időkre is meg akarja erősíteni befolyását a térségben.
Az 1923-as lausanne-i békeszerződés előtt a térség az Oszmán Birodalomhoz tartozott és az ankarai elit még mindig nem mondott le róla.
A jeruzsálemi vezetést leginkább az iráni Iszlám Gárda és a síita milíciák jelenléte zavarja az északi határai mentén. Izrael 1981-ben annektálta az addig szír fennhatóság alatt lévő Golán-fennsík nagy részét, amit egyébként a nemzetközi közösség nem ismer el.
A zsidó állam védelme szempontjából viszont kulcsfontosságú a terület, ezért
Jeruzsálem meg akarja akadályozni, hogy a Teherán és Damaszkusz által támogatott Hezbollah egységei behatoljanak oda.
Ha ellenséges erők elfoglalnák a fennsíkot, akkor onnan közvetlenül lehetne rakétákkal támadni Izraelt.
Ennek megakadályozása érdekében 2011 óta
Jeruzsálem legalább 100 alkalommal hajtott végre légicsapásokat a Hezbollah állásai és iráni eredetű fegyverraktárak ellen.
A katasztrofálisan sikerült iraki és líbiai háborúk miatt Obama elnök úgy határozott, hogy katonai erővel nem avatkozik be a szíriai polgárháborúba. Informálisan viszont az Aszad-rendszer ellen foglalt állást.
Donald Trump beiktatása után határozottabb célokat fogalmazott meg:
az Iszlám Állam felszámolása és Irán befolyásának a gyengítése.
Az amerikai jelenlét Szíriában a különleges egységekre és a légicsapásokra korlátozódik.
Az Iszlám Állam megsemmisítése jó úton halad, de Washington nem tud és nem is akar döntő szerepet játszani a konfliktusban.
A törökök Afrín elleni támadásai komoly dilemma elé állítják Trumpot, ugyanis
Ankara fontos szövetségesük, de a jövőben a kurdokra is szükség van,
mivel ők nevezhetőek az Egyesült Államok szempontjából relatív értelemben megbízhatónak és hűségesnek.