25 évet kapott a muszlim migráns, aki gyerekhadsereget toborzott Londonban

terror
Vágólapra másolva!
Umar Hauquet, aki az Iszlám Állam katonája volt, bűnösnek mondta ki a brit bíróság. Elítélték még három társát is. A terroristák fel akartak robbantatni a Heathrow-i repülőteret, a Westminstert és több radikális jobboldali párt székházát.
Vágólapra másolva!

A 25 éves Umar Hauque egy iszlám magániskola tanára volt, a bíróság szerint tizenéves diákjait próbálta rávenni arra, hogy repítsék a levegőbe London több szimbolikus helyét, valamint dzsihadista hadsereget is akart toborozni belőlük– írja a Breitbart.

Umar Haque, Mohammad Abid, Abuthaher Mamun és Nadeem Patel Forrás: Met Police

Nagyjából

300 kiskorúval nézette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet videóit, amelyeken nagyon durva, véres dzsihadista propaganda filmek voltak láthatóak.

A terrorista a szélsőséges szervezet katonájának mondta magát.

Társaival közösen - akik szintén muszlim migránsok - a 27 éves Muhammad Abidal, a 19 éves Abuthaher Mamunal, és a 26 éves Nadeem Patelel

fel akarták robbantatni a Heathrow-i repülőteret, a Westminstert, több jobboldali párt székházát,

sőt egy síita mecsetet is, mivel ők az iszlám szunnita ágához tartóztak.

Dean Haydon, a londoni rendőrség terrorelhárításáért felelős vezetője szerint Hauque tanítványai közül 35-öt figyeltek meg.

Umar Haque 25 év, Mohammad Abid 4 év 3 hónap, Abuthaher Mamun 12 év, és Nadeem Patel 18 hónap letöltendőt kapott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!