Az elnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy aláírja a törvénycsomagot, annak ellenére, hogy egy péntek reggeli Twitter-bejegyzésében még arról írt, hogy fontolgatja a vétót.
"Ilyen költségvetést soha többé nem írok alá" – fogalmazott Trump, megerősítve, hogy az Egyesült Államok történetének ez a második legnagyobb kiadást rögzítő költségvetési törvénye.
Ennél nagyobb kiadásokkal számoló törvényt eddig csak elődje, Barack Obama írt alá.
Leszögezte, hogy elsősorban a törvényben rögzített jelentős katonai kiadások miatt látta el kézjegyével és emelte törvényerőre a több mint kétezer oldalas törvénycsomagot. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit vette figyelembe az aláíráskor. A korábbi büdzsék csökkentették a katonai kiadásokat s ezzel komoly kockázatot jelentettek a nemzetbiztonságra, a ma aláírt törvény azonban megfordítja ezt a tendenciát.
Az 1300 milliárd dolláros kiadást rögzítő törvénycsomag a kormány működését hivatott finanszírozni, de "sok dolognak nem lett volna szabad belekerülnie".
A Pentagonnak juttatott többletforrásokon kívül a többi között az opiát tartalmú szerek okozta válság kezelésére, a kiberbiztonságot elősegítő intézkedések finanszírozására, gyermekjóléti támogatásokra is jelentős összegeket szavazott meg csütörtökön a kongresszus.
A törvénycsomagban szerepel az amerikai-mexikói határon építendő fal finanszírozása – ez Trump feltétele volt az aláíráshoz –, ám nem úgy, ahogyan az elnök kérte: a most biztosított összegből nem új falat emelnek, hanem a már meglévőt bővítik és magasítják, amelyhez további finanszírozás szükséges. Hiányolta viszont, hogy a csomagból kimaradt a gyermekkorukban illegális bevándorló szüleik által az Egyesült Államokba hozott, úgynevezett DACA-fiatalok sorsának rendezéséről szóló fejezetet. A demokraták politikai célokra használják fel az ügyet.
A sajtótájékoztatón jelen volt Mike Pence alelnök, James Mattis védelmi, Wilbur Ross kereskedelmi és Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter is. Mattis kiemelte a védelmi kiadások emelésének fontosságát, Wilbur Ross pedig bejelentette, hogy Dél-Koreával közeli a megállapodás a védővámok ügyében. Mától léptek életbe a Donald Trump által rendeleti úton hozott védővámok az acél-, és alumíniumáruk importjának korlátozására, de Washington tárgyalásokat folytat az Európai Unióval és egy sor országgal, köztük Dél-Koreával is, az importvám alóli mentesítésről.