Egy román televízió szerint kurd migráns volt a tegnapi münsteri gázoló

Vágólapra másolva!
Egy román televízió, a B1.ro arról számolt be, hogy kurd származású német állampolgár volt a tegnapi münsteri autós támadás elkövetője, akinek a helyszínen még az útlevelét is megtalálták. Pár órája az AfD-s politikus, Martin Schaefer is közölt egy képet a feltételezett elkövetőről, Jens R.-ről, aki tipikus muszlim külsejű ember látszatát kelti. Így kár volt a 444 és az Index azonnali reakciója, amikor nyilvánosságra került, hogy az elkövető német állampolgár, hogy "nincs itt semmi látnivaló" "csak egy pszichológiai problémákkal küzdő német ámokfutásáról van szó", sajnos úgy tűnik, csúnyán felsültek megint. Hiszen lehet, hogy német állampolgár volt, azonban kurd származású, vélhetően muszlim.
Vágólapra másolva!

Ahogy tegnap arról részletesen beszámoltunk a németországi Münster belvárosában egy furgonnal hajtottak egy lokál előtt békésen üldögélő tömegbe, megölve ezzel három embert, és további 30-at megsebesítve. Az elkövető öngyilkos lett.

Münster Forrás: AFP

A német hatóságok arról számoltak be, hogy az elkövető német állampolgár volt, bizonyos Jens R., akinek nem volt korábban rendőrségi ügye.

Nos, hiába a hírzárlat, a román B1.ro tudni véli, hogy az elkövető bár német állampolgár volt, de származását tekintve kurd, azaz vélhetően muszlim vallású volt, akinek az útlevelét a helyszínen meg is találták.

A német AfD-s politikus, Martin Schaefer egy televízióból történő képkivágást közölt a feltételezett elkövetőről, akiről sok mindent el lehet mondani a kép alapján - leginkább, hogy tipikus muszlim kinézetű emberről van szó - de azt nem, hogy egy tipikus német lehetett Jens R.

Schaefer meg is jegyezte ironikusan a hatóságok félretájékoztatására tekintettel:

Íme a bejegyzés:

Így hiába az Index és a 444 azonnali képmutató akciója, miszerint félinformációk alapján azonnal leírták, hogy egy pszichés problémákkal küzdő németről volt szó, mert a valóság úgy tűnik, úgy szól, hogy valóban német állampolgár volt, csak épp kurd származású muszlim Jens R.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!