A beszámoló szerint a csónak, amelyben a két csempésszel együtt összesen 16-an utaztak, Leszbosz szigetre tartott, amikor felborult. A török parti őrség hőkamerák segítségével kilenc embert mentett ki a vízből.
Az Anadolu úgy tudja, hogy a menekülők mind török állampolgárok voltak.
Ankara a 2016. július 15-ei puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen török származású muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja. A török hatóságok a történtek óta különösen is
megtorlóan lépnek fel a hálózat tagjaival szemben,
akik a hivatalos álláspont szerint a hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába.
A Gülen-mozgalomhoz való kötődéssel kapcsolatos jogi eljárások eddig összesen 446 ezer embert érintettek. Az ankarai kormány az utóbbi két évben
125 ezer 800 állami alkalmazottat bocsátott el a munkahelyéről,
a török börtönökben pedig jelenleg mintegy 33 ezren ülnek gülenizmus miatt, köztük katonák, tanárok, rendőrök, bírák és ügyészek, orvosok, ügyvédek, újságírók, de még az alkotmánybíróság két tagja is.
A Demirören török magánhírügynökség értesülése alapján körözés alatt álló gülenisták és családtagjaik
próbáltak Görögországba menekülni
a csónakkal. A Demirören egyúttal azt írta, hogy a halálos áldozatok között két nő is van, valamint, hogy az egyik csempész az, aki után még a kutatás folyik.
Görögország a 80-as és 90-es években a török baloldali, illetve kurd ellenzékiek menedéke volt, most pedig a 2016. júliusi levert puccskísérlet miatt indított állami megtorlás, a gülenizmus vádja elől menekülnek oda törökök. A görög menekültügyi hatóságok szerint tavaly 1827 török állampolgár kért menedékjogot az országban, tízszer több, mint az előző évben.