A Vecer című napilapnak adott interjújában a tárcavezető arra a jelentésre reagált, amely szerint a rendőrség nem fordít elég figyelmet az érkező migránsok egyedi körülményeire és nem ad magyarázatot a kitoloncolásokra sem - írja a lap.
Vesna Györkös Znidar azt mondta, hogy
a bírálat alaptalan, és az eddig elvégzett ellenőrzések során nem találtak szabálytalanságokat.
A szlovén belügyminisztérium és rendőrség felelősségteljesen és jogszerűen jár el, figyelembe véve az európai és a nemzetközi jogszabályokat, valamint az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság valamennyi döntését és iránymutatását – hangsúlyozta.
A miniszter kiemelte, hogy más országokhoz hasonlóan Szlovéniának is szembe kell néznie a nyilvánvaló ténnyel, hogy
a migránsok visszaélnek a nemzetközi védelem intézményével.
A nemzetközi és európai jog szerint a migránsok nem választhatják meg azt az országot, amelyben nemzetközi védelmet kérnek, hanem az első biztonságos vagy első uniós országban kell benyújtaniuk kérelmüket, amelybe belépnek – magyarázat Györkös Znidar. Akik Szlovéniába jönnek, előtte beléptek Görögországba, Macedóniába, Szerbiába, Bosznia-Hercegovinába, talán Montenegróba és Horvátországba is – tette hozzá.
Sajtóhírek szerint
a szlovén kormány újabb kerítés felhúzását tervezi
a Kolpa folyó mentén, a délkelet-szlovéniai Bela Krajina községben, a szlovén-horvát határon, ahol a legtöbb közel-keleti bevándorló próbál meg illegálisan belépni az országba.
A POP-TV beszámolója szerint Szlovénia 2015-ben 176 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített Horvátországgal közös határán, ebből 20 kilométert éppen a Kolpa folyó mentén telepített. A tévécsatorna tudni véli, a kormány már döntött arról, hogy jövő héten újabb kerítésszakasz épül, valamint a régi szakaszokat is felújítják. Azt azonban, hogy hova építik, és mikor kezdik meg a munkálatokat, nem volt hajlandó közölni a belügyminisztérium – tették hozzá. A riport szerint
Szlovénia ezzel is jelezni szeretné, hogy nem enged be illegális bevándorlókat a schengeni övezetbe.
Az úgynevezett nyugat-balkáni migránsútvonalat mintegy két és fél évvel ezelőtt zárták le, azóta jelentősen csökkent az érintett országokon áthaladó migránsok száma. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia jelenleg
csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, és náluk akarnak menedéket kérni.