Leszoktatnák a kutyahúsról a vietnami főváros lakóit

Emberi fogyasztásra szánt, perzselt kutyahúst árul egy vietnami nő egy hanoi piacon 2018. február 13-án, három nappal a holdújév, a Tet előtt. A vietnamiak úgy tartják, hogy a kutyahús fogyasztása az új év kezdetén elűzi a balszerencsét. A kínai holdnaptár állatövek szerint jelölt tizenkét esztendője közül az idei a kutya éve lesz.
Vágólapra másolva!
Le akarja szoktatni a kutyahúsfogyasztásról a vietnami főváros lakóit a hanoi vezetés.
Vágólapra másolva!

Nguyen Van Suu főpolgármester-helyettes kedden a főváros honlapján szólította fel a hanoiakat, hogy

hagyjanak fel a kutyák húsának fogyasztásáról, mert az megütközést kelt az olyan országokból érkező külföldiekben, amelyekben tabu a kutyahús.


A közlemény szerint ez a szokás károsan hat egy civilizált és modern főváros megítélésére.
A városvezetés közegészségügyi megfontolásokból is szeretné levetetni a kutyahúst a hanoiak étlapjáról.

Emberi fogyasztásra szánt, perzselt kutyahúst árul egy vietnami nő egy hanoi piacon 2018. február 13-án, három nappal a holdújév, a Tet előtt. A vietnamiak úgy tartják, hogy a kutyahús fogyasztása az új év kezdetén elűzi a balszerencsét. A kínai holdnaptár állatövek szerint jelölt tizenkét esztendője közül az idei a kutya éve. Forrás: MTI/EPA/Luong Thai Linh

A felhívás arra figyelmezteti a lakosokat, hogy

a kutyahússal veszettség is terjedhet, idén eddig hárman haltak meg és további ketten fertőződtek meg e súlyos betegségben Hanoiban.


A főpolgármester-helyettes utasította a helyi önkormányzatokat, hogy tudatosítsák az emberekben azt a veszélyt, amelyet az étkezési célú kutyatartás jelent a veszettség terjedésében.

A kutya- és macskahús száműzése az étrendből része annak az országos akciótervnek is, amely 2021-ig teljesen fel akarja számolni a veszettséget Vietnamban.

Emberi fogyasztásra szánt, egyben sütött kutyahúst darabol egy vietnami árus egy hanoi piacon. Forrás: MTI/EPA/Luong Thai Linh

Hivatalos adatok szerint 493 ezer kutyát és macskát tartanak Hanoiban, ezek 12,5 százalékát szánják étkezési célra.


Sok vietnami számára ínyencfalat a kutyahús, amelyről azt tartják, hogy fokozza az életerőt. Sokan mások azonban már kerülik a kutya- vagy macskahúst, mivel a szélesedő középosztályban mind többen tartanak állatot házi kedvencként.

A vietnami fővárosban mintegy ezer üzletben lehet kutyahúst vásárolni.

A macskahús a vietnámi fővárosban már kevésbé népszerű, de vidéken még mindig beszerezhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!