Keményebb migránspolitikát akarnak a német rendőrök

Vágólapra másolva!
Tovább erősödhetnek a szélsőségesek Németországban, ha nem hajtják végre Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter migránsügyi reformtervét - mondta Berlinben a magyar közmédiának Rainer Wendt, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke.
Vágólapra másolva!

Az érdekképviseleti vezető kiemelte, hogy

a mai Németországban a migráció minden problémánál fontosabb, ez érdekli leginkább az embereket.


- mondta Rainer Wendt.

Ezért is fontos Horst Seehofer úgynevezett mestertervének végrehajtása, mindenekelőtt az új típusú befogadóközpontok kialakítása minden tartományban.

A megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján AnkER (magyarul: horgony) központoknak nevezett intézmények révén irányítani és rendszerezni lehet a menedékkérők beáramlását, és hatékonyabbá lehet tenni az elutasított menedékkérők hazajuttatását, de ha nem jönnek létre ezek a központok, sokkal erősebbek lesznek a szélsőségek a politikában is - mondta Rainer Wendt. "Ha a kormány nem akarja, hogy tovább erősödjön az Alternatíva Németországnak (AfD), akkor változtatnia kell a menekültpolitikáján.

- jelentette ki a szakszervezeti vezető. Rainer Wendt hangsúlyozta, hogy

az emberek úgy érzik, az állam kettős mércével mér. Amikor a német állampolgároktól még egy horgászengedély kiadásához is megköveteli a személyazonosság igazolását, a menedékkérőket pedig papírok nélkül beengedi az országba.


A menekültek társadalmi beilleszkedéséről szólva aláhúzta, hogy az integráció ügye elbukott, de nem a migrációs válság 2015-ös elmélyülése óta eltelt három évben, hanem már harminc éve. Már akkor is volt bevándorlás az arab világból, és az integráció szinte sehol sem volt sikeres, kivéve néhány egyedi esetet, mert mindig van egy-egy ember, aki megveti itt a lábát, gyorsan megtanul németül, elfogadja a törvényeinket és beilleszkedik a társadalomba.

- mondta a DPolG elnöke, aki hozzátette: Az antiszemitizmus sem új Németországban, szélsőjobboldaliak által elkövetett támadások mindig is voltak, de most új jelenség a muszlim antiszemitizmus,a zsidóellenességet semmilyen formában nem lehet eltűrni. Rainer Wendt a többi között arról is beszélt, hogy léteznek úgynevezett no go zónák Németországban, de nem az államot képviselő rendőrség számára.

A rendőrök mindenhova bejutnak, bár néhány városrészt csak megerősített erőkkel közelítenek meg a saját biztonságuk érdekében. Az állampolgárok számára viszont valóban vannak no-go zónák, olyan városrészek, ahová például a nők csak bizonyos napszakban, vagy csak kísérettel mernek bemenni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!