A magyar kormány szolidáris Olaszországgal és támogatja Rómát az illegális bevándorlással szembeni fellépésben – mondta Takács Szabolcs az Origónak. A Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel találkozott Rómában az október 23-i magyar nagykövetségi megemlékezésen, ahol megerősítette: Magyarország sem szeretne bevándorlóország lenni, ezért nagyra értékeljük az olasz kormány elkötelezettségét Európa határainak megvédése és az európai emberek biztonságának helyreállítása mellett.
Takács Szabolcs szerint az EU feladata a jelenlegi helyzetben nem politikailag motivált eljárások indítása lenne azokkal az országokkal szemben, amelyek másként gondolkodnak a migrációról, mint a brüsszeli fősodor, hanem az, hogy támogassa azokat a tagállamokat, amelyek a külső határok megvédésével a többi uniós ország biztonságát is garantálják. Hozzátette:
az olasz kormány ma példát mutat egész Európának a migrációs válság kezelésében a határvédelem terén, ennek alapján pedig jó együttműködési lehetőségek látszanak Róma és Budapest között az EU jövőjéről folytatott vitában is.
„Értjük és osztjuk az olasz kormány állásfoglalását, hogy az Európába tartó illegális bevándorlókat az afrikai partokon kell megállítani, nem pedig Európában szétosztani” – jelentette ki az államtitkár. Hangsúlyozta, Olaszország ezt többek között a líbiai parti őrség támogatásával teszi, az olasz kormány finanszírozásának köszönhetően az észak-afrikai állam parti őrsége hajókat és más eszközöket tud beszerezni, az emberkereskedelem elleni fellépésre a migránsokkal teli hajók elindulásának feltartóztatásával és az elindult hajók visszafordításával. Hozzátette:
A V4-ek ezért az Észak-Afrikának szánt 35 millió eurót a líbiai parti őrség megerősítésére fordítják az Európába tartó illegális migráció megállítására.
Takács Szabolcs megjegyezte, a migránsokat szállító NGO-hajók kitiltásával Olaszország bizonyította, hogy az illegális bevándorlás a tengeren is megállítható. Úgy vélte, a Matteo Salvini vezette olasz migrációs politika példát mutat abban, hogy az illegális bevándorlást nem kell elfogadni, nem kell vele együtt élni és nem is kell menedzselni. „Osztjuk azt a nézetet, hogy ha az illegális bevándorlást Európán kívül megállítjuk, nem lesz belőle belső európai vita” – jelentette ki Takács Szabolcs.
A találkozón szóba került még a következő hétéves uniós ciklus költségvetésének ügye is.
A felek egyetértettek abban, hogy a kohéziós és agrárpolitikának továbbra is komoly súlyt kell adni.
Takács Szabolcs elmondta, hogy külön fejezetben kell lennie a migrációnak a következő büdzsében, és ennek az összegnek a külső határvédelemre kell összpontosítania. Fontos, hogy a költségvetési tárgyalás során a nettó befizető államokkal, így Olaszországgal is jól együtt tudjunk működni – zárta az államtitkár.