Egyszer már leszavazták, most újra napirenden a migránsvízum
![Cagliari, bevándorlók](https://cdn.origo.hu/2023/12/hYZEwGs-Bpov17hxJnBJLMixKcXfZVSawbcwkv5FxN4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FmNGY4YzdhYjFiZDRiMGNiMmRmMzNlMGI1MjEzZjAx.webp)
Úgy látszik, hogy az Európai Unió vezetése addig akar erőltetni egy egyszer már elbukott elképzelést, ameddig át nem veri azt a voksolásra jogosultakon. Kovács István érdekesnek nevezte, hogy
a Sargentini-jelentés elfogadtatása érdekében átértelmezték a házszabályt, és nem vették figyelembe a tartózkodó szavazatokat, amikor pedig nem tetsző eredmény született, akkor újra szavaztatnak.
A humanitárius vízumról elmondta, hogy a külképviseleteken lehetne igényelni, a migránsokat pedig arra jogosítaná fel, hogy beléphessenek az Európai Unió területére, és ott adják be a menedékkérelmüket. Az igazgató szerint ebben az esetben azonban fennáll annak a veszélye, hogy
mire elbírálják a kérelmet, a bevándorló „felszívódik”.
Kovács István szerint jobb megoldás lenne valami olyasmi, amit Orbán Viktor miniszterelnök is javasolt 2016-ban, miszerint az unió területén kívül kellene hotspotokat vagy menekültügyi központokat létrehozni, és ezekben döntenének arról, ki jöhet Európába.