Moszkvai fogdába kerülnek a letartóztatott ukrán tengerészek

Kercs
Sérüléseka Kercsi incidensben az oroszok által megszállt három ukrán hadihajó egyikén (j) a Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő Kercsi-szoros közelében.
Vágólapra másolva!
Az oroszok 24 ukrán matrózt tartóztattak le, majd az orosz határ megsértésének vádjával még aznap két hónapos előzetes letartóztatásba helyezték őket.
Vágólapra másolva!

– közölte Lubina a TASZSZ hírügynökséggel. Azt nem mondta el, hogy hány embert szállítanak át Moszkvába, de szavaiból ítélve ez csak a tiszti rendfokozattal rendelkező tengerészekre vonatkozik.
Lubina hozzátette, hogy

az ombudsmani hivatalához nem érkezett panasz a letartóztatottaktól.

November 25-én a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrhajói tüzet nyitottak három kisebb ukrán hadihajóra, elfoglalták, majd Kercs kikötőjébe vontatták őket.

A fedélzetükön tartózkodó 24 ukrán állampolgárt, moszkvai közlés szerint matrózokat, tengerésztiszteket és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) embereit őrizetbe vették,

majd a krími székváros, Szimferopol bíróságának döntése alapján még aznap két hónapos előzetes letartóztatásba helyezték az orosz határ megsértésének gyanújával.

Sérülések az előző napi Kercsi incidensben az oroszok által megszállt három ukrán hadihajó egyikén a Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő Kercsi-szoros közelében Forrás: MTI/AP/-

Kijev és Moszkva között vita van arról, hogyan történt a kercsi incidens.

Kijev álláspontja szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, de nem kaptak választ, ezért az orosz hajók indokolatlanul nyitottak rájuk tüzet,

megsértették az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatáról szóló orosz-ukrán megállapodást is.

Moszkva ellenben az ukrán felet tette felelőssé, azt állítja, hogy az ukrán hadiflotta járművei megsértették Oroszország területi vizeit, és az irányváltoztatást sürgető felszólításokra és a figyelmeztető lövésekre sem reagáltak,

és a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást az orosz fél engedélyhez köti.

A Kercsi incidensben az oroszok által megszállt és lefoglalt három ukrán hadihajó a Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő Kercsi-szoros közelében Forrás: MTI/AP/-

Az FSZB azt állította, hogy az ukrán hajók irányították elsőként ágyúikat az orosz parti őrség járműveire.


A történtek miatt Petro Porosenko ukrán államfő 30 napra hadiállapotot vezette be Ukrajnában. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét országot, és követelte az ukrán tengerészek elengedését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!