Mozgássérült nőt erőszakolt meg egy szír migráns Chemnitzben

Vágólapra másolva!
Két, egymástól független német forrás is megerősítette, hogy valóban gyanúsan nagy a rendőrségi hallgatás egy chemnitzi bűncselekmény kapcsán, melynek keretében egy szír migráns megerőszakolt egy mozgássérült német nőt.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a németországi Chemnitz városa mára politikailag többszörösen terheltté vált, miután egy német férfit még augusztusban 25 késszúrással egyenesen kivégeztek közel-keleti migránsok.

A brutális eset után tüntetéssorozat bontakozott ki, melyen – a baloldali, bevándorláspárti álhírgyárak tudósításaival szemben – nem neonácik ezrei, hanem

Miután a sok esetben erőszakba torkolló tüntetések lezajlottak, Angela Merkel is látogatást tett a kelet-német városban, ám döntése fokozottan hibásnak minősült, ugyanis megjelenése ismét tüntetéseket váltott ki.

Sajtóhírek hírek szerint nagy valószínűséggel ez a politikai kontextus volt az, amely miatt a chemnitzi rendőrség úgy döntött, hogy

inkább hírzárlatot rendel el annak az újabb bestiális bűncselekménynek kapcsán, melynek keretében egy szír migráns egy mozgássérült nőt erőszakolt meg

- írja a 888.hu német forrásokra hivatkozva.

Az ügyben hivatalos kérdéseket intézett mind a Junge Freiheit, mind pedig a Philosophia Perennis is a rendőrség felé, amely csupán annyit közölt,

valóban nyomoznak egy kiemelt, chemnitzi erőszaktevéssel kapcsolatos ügyben,

ám azokra a kérdésekre, miszerint elkapták-e a tettest, valóban migráns volt-e, és az áldozat valóban halmozottan hátrányos helyzetű volt-e, „taktikai okokból" nem kívántak válaszolni.

Mindkét lap emlékeztet rá, hogy a kölni, 2015-ös tömeges molesztálás ügyében is hasonló hozzáállást mutattak a rendőrök.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!