Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egis Gyógyszergyár Zrt. körmendi beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban
Vágólapra másolva!
A súlyosbodó ukrán-orosz konfliktus kérdésében Magyarország támogat minden békés, tárgyalásos úton történő megoldást. Szijjártó Péter szerint csak egy megoldása lehet a helyzetnek.
Vágólapra másolva!

Magyarország teljes mértékben kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is. Emellett Magyarország kiemelt figyelmet fordít a Kárpátalján élő 150 ezer magyarra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.

Az ukrán parlament döntése értelmében szerda reggel tíz ukrajnai megyében lép életbe a hadiállapot, de Kárpátalja nincs ezen megyék között. Mindig rossz hír, ha egy szomszédos országban hadiállapotot hirdetnek, és minden országnak, így Magyarországnak is az az érdeke, hogy a szomszédságában lévő országok stabilak, erősek legyenek, és nyugodtak legyenek ott a körülmények.

– mutatott rá a miniszter.

Szijjártó Péter felidézte: amikor szerte Ukrajnában sorozásokra került sor a kelet-ukrajnai konfliktus miatt, Brenzovics László KMKSZ-elnök kérésére tárgyalt az ukrán külügyminiszterrel, aki megígérte, hogy a kárpátaljai magyarságot nem sorozzák be aránytalanul az ukrán hadseregbe, és a helyi magyarok vezetői szerint ezt az ígéretet Ukrajna betartja. A kárpátaljai magyarok vezetőivel naponta kétszer egyeztetnek, hogy folyamatosan értékeljék a helyzetet.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Soós Lajos

A külügyminiszter hangsúlyozta:

a tapasztalatok alapján csak egy forgatókönyvnek van esélye kivezetni ebből a súlyos helyzetből,

mégpedig annak, ha felújítják és megerősítik a minszki négyek működését. Ez a mechanizmus az egyetlen, amely esélyt kínál, hogy Oroszország és Ukrajna között a helyzetet tárgyalásos úton rendezni lehessen, és Magyarország ehhez minden lehetséges támogatást megad. Magyarország érdekével ellentétes lenne a helyzet tovább eszkalálódása, ezért Kárpátalja,

Magyarország és a régió biztonságának érdekében támogatnak minden lehetőséget, amely a helyzet nyugvópontra jutását segíti tárgyalásos úton.

Az ukrán parlament hétfő este fogadta el a tíz déli megyében a hadiállapot – az ukrán jogban a rendkívüli állapot egy fajtája – bevezetésére vonatkozó elnöki rendeletet, miután vasárnap a Kercsi-szorosban, a Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrhajói tüzet nyitottak három kisebb ukrán hadihajóra, elfoglalták, majd Kercs kikötőjébe vontatták őket arra hivatkozva, hogy határsértést követtek el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!