A vizsgálat alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Freedom House valójában nem a „szabadság” és a demokrácia, hanem
a liberális dogmák gyakorlatba való átültetésének „állapotát” mérte fel, amelyet saját módszertani leírásukban sem titkolnak.
A „kutatás” abból az előfeltevésből indul ki, hogy az emberek szabadsága „liberális demokrata” társadalmakban teljesedhet ki a leginkább – ez a kiindulási pont természetesen előrevetíti az egész jelentés szellemiségét.
A jelentés így valójában egy ideológiailag motivált iromány,
amely nem csupán Magyarországgal összefüggő egyes tényeket nem veszi figyelembe, de olyan politikai értékítéleteket is tartalmaz, amelyeknek semmi keresnivalójuk egy nemzetközi, magát „szakmaiként” feltüntető szervezet elemzésében.
A népszuverenitást tiszteletben tartó valódi demokrácia elve szerint ugyanis
csak az adott állam polgárai dönthetnek azokban a kérdésekben, amelyek kapcsán a jelentés kritikákat fogalmaz meg.
A dokumentumot általánosan jellemzi az az eljárás, hogy számszerűen próbálja kifejezni olyan értékek „állapotát” az egyes államokban, amelyek még politikailag is csak nehezen leírhatók – nemhogy jogilag –, így viszont könnyen használhatóak „rugalmas” értelmezésre (szabadság, demokrácia stb.).
Ezen értékek megjelenését egy adott országban pedig a módszertani leírás alapján univerzálisan egységes módon, a világ országainak különböző kulturális hátterére való tekintet nélkül, e „különbözőségek” figyelmen kívül hagyásából kifolyólag természetszerűen egyféle
„fordított” kettős mércét alkalmazva kéri számon.
A Magyarországot Indiánál – ahol mindennaposak a nők elleni erőszakos támadások –, Dél-Afrikánál, – ahol vezető politikusok szólítanak fel farmerek meggyilkolására, ahol a fehérekkel szembeni rasszista, erőszakos gyűlölet-bűncselekmények mindennaposak, és ahol embereket faji alapon fosztottak meg földtulajdonuktól –, Botswanánál vagy Szenegálnál – ahonnan tavaly csak Németországban 366-an terjesztettek elő menedékkérelmet – is kevésbé szabad országgá nyilvánító jelentés e „szakmai” döntését a 2018-as év négy kulcsfontosságú eseményével magyarázza.
E négy kiemelt magyarországi „jelenség”
egyértelműen megmutatja, hogy a Freedom House kifogásai hazánkkal szemben valójában politikai-ideológiai, és nem jogi jellegűek.
A jelentés tíz, legsúlyosabb ideológiai elfogultságot és ténybeli tévedést tartalmazó kijelentései alapján a Freedom House azért támadja Magyarországot, mert:
A szuverenitásból következően
csak a szabadon választott Országgyűlés és az Országgyűlésnek felelős kormány jogosult meghatározni, hogy kik léphetnek be az állam területére.
Emellett pedig a magyar kormánynak kötelessége betartani a határvédelemre vonatkozó uniós jogot, így a schengeni egyezmény szabályait is.
Ennek következtében a Freedom House feltételezése szerint a magyar kormány megnehezíti a muszlimok vallásgyakorlását.
A magyar államiság megszilárdulása a kereszténységnek köszönhető, ezt az alkotmányozó minden korlátozás nélkül megjelenítheti az Alaptörvényben.
E döntés persze szembemegy a liberális demokráciák hamis semlegességi követelményével,
de legitimációs szempontból semmivel sem alacsonyabb rendű azoknál – sőt.
És az is tény, hogy Magyarországon nincs államilag vagy a jogrendszer által támogatott iszlamizáció, mint Nyugaton, de
a magyarországi muszlimok szabadon, egy bevett egyház keretei között gyakorolhatják vallásukat.
Az alkotmányozó hatalomnak joga van megjeleníteni az Alaptörvényben azokat az alapvető értékeket, amelyeket a magyarok túlnyomó többsége vall, és amelyek a keresztény értékekből következnek.
Éppen, hogy az lenne a józan ésszel és jogrendszerek mögött szükségszerűen álló etikai-morális megfontolásokkal ellentétes, ha nem így tenne az alkotmányszöveg.
Magyarországon mindig is a kormány joga volt a felsőoktatási képzések rendszerének és tartalmának felülvizsgálata.
Emellett
a kormány és az Országgyűlés tagjait, úgy, mint minden más állampolgárt, megilletik az Alaptörvényben deklarált jogok, így a véleménynyilvánítás szabadsága is.
Különösképpen ellentmondásos egy emberi jogokat számonkérő jelentésben megkérdőjelezni egyes személyek vagy csoportok alapjogának gyakorlását.
Az Alaptörvény szerint az alkotmánybírákat az Országgyűlés jelölőbizottsága javaslatára az országgyűlési képviselők kétharmados többséggel választják 1990 óta.
Az alkotmánybírák függetlenek,
tevékenységük eredményeként az Alkotmánybíróság számos esetben állapította meg az Országgyűlés vagy a kormány által elfogadott jogszabály alaptörvény-ellenességét.
Az Alkotmánybíróság 2018 májusában például egy olyan bírósági döntést hagyott helyben, ami
a Fidesztől egy parlamenti mandátumot vont el.
A jelentés egyedüliként éppen ezt, a Fidesz érdekeivel ellentétes alkotmánybírósági határozatot említi, így a jelentés a vád megalapozottságát egyáltalán nem törekszik alátámasztani.
A megalapozatlan vádaskodásokkal szemben
a miniszter szerepe az igazgatási ügyek intézésére korlátozódik.
A bírák kinevezésével kapcsolatban döntő szava a bírósági tanácsoknak van, a miniszter kizárólag a tanácsok által kialakított listáról választhat ki jelölteket bírói kinevezés céljával.
Bár a pártok nélkülözhetetlenek a parlamentáris demokráciában, kiemelt közérdek, hogy gazdálkodásuk nemcsak törvényes, hanem az arra rendelt független szervezet számára átlátható is legyen.
Nincs tehát lehetőség arra, hogy a szabálytalanul gazdálkodó pártokat az Állami Számvevőszék egyenlőtlen bánásmódban részesítse,
vagyis eltekintsen a törvénysértéssel érintett összeg visszakövetelésétől, még akkor sem, ha a kérdéses összeg az állami támogatás jelentős részét teszi ki.
Az Állami Számvevőszék a rendszerváltoztatás óta működik újra különleges ellenőrző szervként, ezért szerepénél fogva nem hatóság, döntései ellen nem nyújtható be jogorvoslat.
A számvevőszéki döntések pénzügyi következményeit más hatóságok döntésein keresztül rendeli érvényesíteni a jog, ezért az ez utóbbi határozatokkal szemben biztosított jogorvoslat az egész folyamatra vonatkoztatva biztosítja az alkotmányos követelmények érvényesülését.
A parlamenti képviselőkre vonatkozó törvényi szabályozás szerint a képviselői mandátum nem ad lehetőséget követelések megfogalmazására közintézményekkel szemben, kizárólag tájékoztatáskérésre jogosít fel.
Decemberben
az MTVA-székházba behatoló képviselők cselekedetei az ügyészség szerint jogsértőnek minősülnek, ezért büntetőeljárás van folyamatban.
Alapvető jogok ütközése során mindig mérlegelni kell, hogy az érintett jogosultságok közül melyik számára kell elsőbbséget biztosítani.
Az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben e tárgykörben mulasztásos alkotmánysértés állapított meg a korábban hatályos szabályozás kapcsán, így
az Országgyűlés az új törvényi keretek megalkotásával valójában az AB útmutatásának tett eleget.
Az testület döntése ugyanis megállapította, hogy az Alaptörvény kiemelt védelemben részesíti a magánszférához való jogot, így a gyülekezési jog kivételes esetekben erre tekintettel korlátozható.
A választási megfigyelőket nemzetközi szervezetek vagy a választásokon induló pártok (jelöltek) delegálják, így a választási szervek és a választópolgárok egyformán tisztában lehetnek azzal, hogy a megfigyelők és a delegált tagok kinek a képviseletében, vagyis milyen céllal vannak jelen.
A törvény nem zárja el a választópolgárokat a megfigyeléstől:
ha valaki választási bizottság delegáltjaként szeretne dolgozni, akkor az a pártok vagy a jelöltek felhatalmazása alapján mindig megtörténhet.
Az a tény, hogy egyes pártok nem élnek a jogosultságaikkal, nem teszi a szabályozást antidemokratikussá.
Ahogy az Origo arról korábban beszámolt, a Freedom House-ról még érdemes tudni, hogy
éppen olyan kitartott szervezet, mint Soros hazai pártfogoltjai: az Átlátszó, a Helsinki Bizottság, az Amnesty International vagy épp a Transparency International.
A sort persze hosszasan lehetne folytatni.
A Freedom House honlapja szerint csak 2010-ben 100.000-250.000 dollár közötti összeggel – tehát kb. 24-től 60 millió forinttal – támogatta az Open Society Foundation, vagyis Soros alapítványa a szervezetet.