Betiltották az integrációs programot a sok nemi erőszak miatt

A pedofília nem szexuális aberráció, hanem mentális betegség (18+) pedofil gyerek bántalmazás
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A finnországi Oulu önkormányzat betiltotta az iskolalátogatást a migránsoknak, amivel a beilleszkedésüket szerették volna elősegíteni, mert egyre több kiskorút erőszakolnak meg a térségben – írja a Voice of Europe.
Vágólapra másolva!

A szülők kérésére a finnországi Oulu önkormányzat megszűntette a migránsok beilleszkedését elősegítő úgynevezett ESIKOTO integrációs projektet. Az ESIKOTO egy olyan program, ahol a migránsok az iskolákba és nappali központokba látogatnak, hogy az órákon és csoportokon keresztül többet tudjanak meg a társadalomról. A helyi önkormányzat azonban most eleget tett a szülők kérésének, és betiltotta a programot.

A rendőrségi jelentések szerint ugyanis

az elmúlt években érkező bevándorlók több 15 év alatti lányt erőszakoltak meg.

Továbbá többek ellen nyomoznak, akik a gyanú szerint 10 év alatti gyerekeket bántalmaztak szexuálisan.

Forrás: Shutterstock

A nemrégiben megjelent helyi bűnügyi statisztikák szerint a szexuális bűncselekmények 2017 és 2018 között 20 százalékkal nőttek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!